„Igaz szerelemnek nincs lehetetlen semmi!”

Mesebeli küzdelem. Mély érzelmek. Belehelyezkedés a szerepbe.

Bujdos Attila

„Használom a tapasztalataimat, de nem úgy, hogy részleteket emelik ki a táncos szerepeimből. A saját ötleteim kifejezetten erre a táncjátékra szabottak” – mondja a Rózsa és Ibolya című mesebalett koreográfusa. Fűzi Attila a Miskolci Balett alapító tagja, új munkájáról kérdeztem.

Mi a mese tanulsága?

Van egy mondata Arany Jánosnak, ami engem megfogott: „igaz szerelemnek nincs lehetetlen semmi”. Innen a mesebeli küzdelem.

Rózsa és Ibolya egyformán szereti egymást?

Szerintem igen: egyforma erejű a szerelmük. De Ibolya elszántabb és többet tesz a beteljesülésért. Erősebb a környezetéből való kiszabadulás utáni vágya.

Hogyan tudja jól elmesélni a koreográfia a történetet, és például az érzelmeknek ezeket a rétegeit, amelyek átszövi a mesét?

Többféle stílust használok, a néptánctól a kortársig. Az előadás a komplex élmény hatására törekszik. A mozgás mutatja meg a szerelem mélységét, az egymásra utaltságot. Kölcsönhatásban van a mozgás és a díszlet, van ahol a tündértánc erősíti a vetítés varázsát.

De mégis: honnan tudja, hogyan kell kinéznie mozgások sorozatából épülve ennek a mesének? Látja maga előtt?

Ismerem a mesét. Igen, lett róla a történethez illeszkedő vízióm, hogyan lenne jó és kifejező. Kerestünk hozzá zenéket, amelyek hangulatukban is ráerősítenek a jelenetekre. Hol a líraiságot, hol a drámát emelik ki, hol a helyzet vicces voltát. A mozgás dinamikája is beszédes.

Olyan közönségnek dolgoznak, amelyiknek nem lehet egyszerű ébren tartani az érdeklődését, különösen egy két felvonásos balett előadással. A tempó az, ami ebben segíthet?

Ebben a műben nincs sok tömegjelenet, ami a mozgalmasságával meghatározó lenne. Összpontosítani kell a duettekre, a triókra, a szólókra. A gyorsabb, a lassabb, a hullámzóbb megfelelő váltakozásával lehet elérni, hogy a figyelem, a nézői koncentráció egy helyre fókuszáljon.

Mennyire személyes a munkája?

Használom a tapasztalataimat, de nem úgy, hogy részleteket emelek ki a táncos szerepeimből. A saját ötleteim kifejezetten erre a táncjátékra szabottak, úgy, hogy magamra formálom a mozgást, úgy adom tovább a Rózsa és Ibolya szereplőinek. Munkában van a testem, de a mozgást úgy alakítom, hogy a táncosoknak jó legyen.

Jó? Úgy mint: kifejező?

Előkészítem a koreográfiát. Van, amikor egyedül. Valamikor a táncosokkal. Mindig azt mondom: ami jólesik a testnek, az ellen ne dolgozzunk. Ha a mozdulat kontrában van, ő sem fogja jól érezni magát tőle. Arra törekszem, ami jó a testüknek és a lelküknek is.

Előtáncolja az egészet?

Igen. Magamnak is letáncolom. És szeretek úgy dolgozni, hogy megmutatom. Induljunk el innen. Amikor látom, hogy a szereplőnek ez nem áll jól, máshogyan sokkal pontosabban mutatná, amire gondoltam, akkor változtatunk.

Nem érez-e kísértést, hogy valamelyik karakternek inkább kedvezzen? Tudja-e koreográfusként egyformán és ugyanakkora figyelemmel szeretni a vasorrú bábát, mint Ibolyát?

Igen. Egyértelműen. Megpróbálok belehelyezkedni abba a karakterbe, úgy alakítva a mozdulatokat, mintha én lennék ő.

Egyszer volt, hol nem volt

Volt egyszer egy király és volt annak egy nagyon szép lánya, Ibolya, meg egy második felesége, aki az ördöggel cimborált. A Rózsa és Ibolya izgalmas küzdelmekkel teli mese a szerelemről, a hatalomvágyról, a mostoha cselszövéseiről, aki emberfeletti akadályokat állít a szerelmesek elé, hogy szétválassza őket.