A közönség és a szakma elvárásai

A miskolci szimfonikusok Hangforrás bérletének zárókoncertjén Matuz Istvánt láthatja és hallhatja majd a közönség, aki sok-sok év után lép színpadra újra a zenekarral március 5-én. A Kossuth-díjas művész puszta kíváncsiságból kezdett foglalkozni hangszerének anatómiájával, s ma már az ő nevéhez köthető a fuvola megszólaltatásának új technikája.

Meséljen kicsit a kezdetekről! Hogyan került a muzsika hálójába?

Szülővárosomba, Nagykőrösre időnként ellátogatott a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata. A művelődési házban voltak az elő­adások, s itt láttam-hallottam többek között A trubadúrt, az Aidát, A cigánybárót, amelyek nagy hatással voltak rám. A katolikus templomban a szentmisék végén Bach orgonaműveit és a helyi kántor lenyűgöző improvizációit hallgathattam. Családunkban sajnos nem volt lemezjátszó, de egy ismerősöm megengedte, hogy nála hallgassak lemezeket. Legtöbbször Beethoven és Mozart szimfóniáit. Azt hiszem, ezen remekművek és élmények által kerültem a muzsika hálójába, de akkor még nem tudhattam, hogy ez egész életemre szól.

Kik voltak a legmeghatározóbb személyek az életében?

Elsőként zeneiskolai tanáromat, dr. Vecseri Zsigmondot, „Zsiga bácsit” említeném. Ő beszélt rá a fuvolára, mondván, hogy az egy komoly klasszikus hangszer. Irányítása alatt gyorsan haladtam. Ugyanezt mondhatom el szegedi szakközépiskolai tanáromról, dr. Sebestyén Istvánról is. Zeneakadémiai éveim során, azaz 1966 és 1970 között először Hartai Ferenc operaházi fuvolaművész volt a mesterem, majd őt Kovács Lóránt követte, aki az 1965-ös budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen megérdemelten kapta meg az első díjat. Mindkettőjüktől sokat lehetett tanulni. Lóránt hangversenyein állandó és lelkes hallgató voltam, csodáltam a felkészültségét, precizitását, magas szintű muzsikálását. Természetesen közvetlen tanáraim mellett tanulmányaim során állandóan bújtam a rádióújságot, hogy elkapjak egy-egy fuvolás produkciót, legtöbbször a francia Jean-Pierre Rampal és Jeney Zoltán fuvolaművészek előadásait. Ugyanígy, a rádióból ismertem meg Dietrich-Fischer Dieskau és Gerald Moor művészetét, elsősorban a Schubert- és Schumann-dalokat. S persze Mozart, Beethoven, Brahms szimfóniáit. Mindezek lenyűgöző hatást tettek rám.

Amellett, hogy magas szinten űzi és tanítja a zenét, hatalmas energiákat fektet a kutatómunkába is, nem kis eredményekkel. Miért kezdte el foglalkoztatni a hangszer „anatómiája?”

Röviden szólva, a kíváncsiság vitt rá. Meg akartam ismerni hangszerem működését, s a benne lévő hangzási lehetőségeket. 1970-ben aztán döntő fordulatot hozott az a könyv, amit Jeney Zoltán zeneszerző hozott haza Olaszországból, s amely éppen a fuvolán és a fafúvós hangszereken előállítható többeshangzásokkal foglalkozott. Zeneakadémiai tanulmányaim után Brüsszelbe kerültem, az ottani Conservatoire-ba. Akkori tanulmányaim mellett intenzíven ráálltam a többeshangzatok kutatására. Kigondoltam egy kombinatorikai rendszert, amely lehetővé tette, hogy a hangszeren elérhető összes ujjrendet kipróbáljam, s különböző fúvástechnikákat alkalmazva többeshangzásokat hozzak létre ezekkel a fogásokkal.

Számtalan elismerés, díj, eredmény és alkotás fűződik a nevéhez. Mégis úgy gondolom, mindenkinek van az életében valami, ami az egész életét végigkíséri. Önnek mi volt az a pont, momentum, eredmény, találkozás, bármi, ami a legnagyobb hatással volt önre, amire valamiért a legbüszkébb?

1966-tól kezdődően folyamatosan Benkő Zoltán zongoraművész volt a partnerem, akivel a fuvolairodalom nagy részét megtanultuk és előadtuk. Több nemzetközi versenyt is nyerünk. Bach hét fuvola-zongora szonátáját egy koncerten külföldön és itthon is számtalanszor eljátszottuk. Fontos esemény volt számomra 1970-ben a Pierre Boulezzel való találkozás, aki később meghívott a Zenei-Akusztikai Kutatóintézetébe Párizsba, ahol sok neves muzsikussal találkoztam. Őszintén szólva, nem tudnék kiemelni egyetlen meghatározó eseményt, amely „a legnagyobb hatással” lett volna rám, mert eddigi művészi pályámat egy természetes folyamatnak tekintem, amelynek minden egyes eseménye fontos volt számomra.

Március 5-én egy igazán különleges és sokszínű programot prezentál a Miskolci Szimfonikus Zenekar a közönségének. Schubert és Mozart alkotásai mellett felcsendül majd Szervánszky Fuvolaversenye is az ön előadásában. Milyen a kapcsolata a művel? Mit várhat tőle a hallgatóság?

Szervánszky Endre Fuvola­versenyét már gyerekkorom óta ismerem, sőt akkoriban tanultam meg, de sokáig nem volt alkalmam zene­karral előadni. Nagyon szeretem ezt a versenyművet, s remélem, hogy az előadás során a közönség is megérzi majd azt, hogy egy nagy formátumú, jelentős remekművet hallgathat.

(A borítóképen: Matuz István | Fotó: ÉM)