Másfél évtized a magyar nóta szeretetében

Újvári Marika korábban sem volt ismeretlen a zempléniek körében, hiszen a monoki kántort sokan kedvelik. De újabban már az ország szinte minden szegletében számon tartják a nevét, hiszen egyre gyakrabban hívják a nótaénekest fellépni.

Keresztelő a szünetben

– Amikor az első fellépésem volt nótaénekesként, akkor úgy konferált be Tarnai Kiss László, hogy következik Györgyné Újvári Mária – mondja a monoki énekes. – Aztán a szünetben odajött hozzám Laci, és azt mondta: figyelj már, ez a név olyan nagyon száraz, legyél te csak Újvári Marika. A következő blokkban már úgy konferált fel, hogy az előbb tévedett, következik Újvári Marika. Az előadás végén odajött hozzám egy idősebb asszony, és csak annyit mondott: szegény kislány, ilyen fiatal, és már elvált? Jót nevettem rajta. Azóta vagyok Újvári Marika.

Vannak olyan nemzedékek, amelyek a Jó ebédhez szól a nóta műsorain nevelkedtek fel, ők már összenőttek a magyar nótával, de ma már mintha kicsit lesajnálnák ezt a valójában cseppet sem könnyű műfajt.

– Magam is úgy érzem, egy kicsit degradálták ezt a műfajt – mondja Újvári Marika. – Mindenkinek a lelke rajta. Énekeltem én már Toscát is, operettet is, népdalokat is, egyházi énekeket is, hiszen kántor is vagyok Monokon. Véleményem szerint a magyar nóta egy kicsit a népdal és az operett között helyezkedik el. Egy jó nótaénekes ugyanúgy készül minden fellépésére, mint egy operaénekes. A közönség azonnal észreveszi, ha valaki hiteltelen. Azt szoktam mondani, harminc évvel ezelőtt beénekeltem, azóta folyamatosan énekelek. A legtöbb napomat a templomban kezdem, ott is énekelek, számomra ez a világ legtermészetesebb folyamata. Számomra ez alap volt. Otthon a család énekelt, a templomban énekeltünk, az általános iskolában fantasztikus énektanárom volt Tóth Zsuzsanna személyében, aki egy nagyon híres énekkart épített fel Monokon. A miskolci Zrínyi-gimnáziumban Engi Zsuzsanna kezei alá kerültem, aki szintén legendás hírű pedagógus volt.

Nagy váltás

– Tizenöt évvel ezelőtt gondoltunk egyet, és úgy döntöttünk, az éneklésre teszem fel az életemet. Ebben a kezdetektől partner volt a férjem, aki szintén jól énekel, de a színpad nem vonzza. A legtöbb fellépésemen ott van, közben autodidakta módon kiképezte magát profi hangtechnikusnak, és a szervezésből, az utaztatásból is aktívan kiveszi a részét. Számomra ő és a családom pótolhatatlan értékkel bír.