Miskolc

2019.10.14. 13:30

Lélegzetelállító képek

Miskolcra érkezett Máté Bence természetfotós kiállítása.

Hegyi Erika

Máté Bence az egyik alkotása előtt

Fotó: Ádám János

A Szent István téren felállított vándortárlaton 15 tablópáron, színviláguk és tematikájuk alapján csoportosítva láthatók a lélegzetelállító felvételek. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelem és a még védhető értékek fontosságára. Máté Bence 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants (Árnyjáték) című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának tartott, Az év természetfotósa 2010 címet. A világverseny történetének egyik legeredményesebb fotósa.

Megnyugvást jelent

A szombat esti megnyitón beszédet mondott dr. Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője, Révész Máriusz kormánybiztos, valamint Máté Bence miskolci, természetfotós barátai, Dombovári Tibor és Nehézy László.

 

„Számomra a természet mindig hihetetlen rácsodálkozást, megnyugvást jelent kimeríthetetlen változatosságával – mondta Máté Bence. – Járjak akár a hazai erdőkben, a hortobágyi pusztaságon vagy valamelyik távoli ország egzotikus táján. Megunhatatlan hobbit jelent a természet megfigyelése, észrevenni, hogy mi miért történik, utánaolvasni, aztán újból kimenni és új dolgokat felfedezni. Én úgy gondolom, hogy ez a legtöbb embert érdekli, hiszen most is behoztuk a város közepére a természetet tárlat formájában, és többen álltak meg megnézni a fotókat, mint amennyien nem. Tehát igény van arra, hogy az emberek ezeket a szépségeket észrevegyék.”

Elárulta azt is: a jövőben szeretne olyan bemutatóközpontokat létrehozni különböző nemzeti parkokban, ahol az érdeklődők természetes élőhelyein figyelhetnék meg azokat az állatokat, amelyek itt élnek közvetlen közelünkben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában