Vegyesre sikerült az idei versenyprogram

A korábbi években megszokhattuk, hogy a fesztivál közepe felé a Lidóra lecsapó vihar vet véget a nyárutói kánikulának, de idén az égzengés és az özönvízszerű eső elkerülte Velencét, csak a fesztivál legvégén fordult komorabbra az időjárás. A díszbemutató helyszínéül szolgáló Sala Grande vörös szőnyege előtti kordonnál várakozó, egy-egy közös szelfi-ben vagy autogramban reménykedő rajongóknak idén leginkább a perzselő napsugarak ellen kellett védekezniük, bár volt, aki hálózsákkal, ülőalkalmatossággal, sőt kis sátorral is készült.

Nagyvásznon

A lendületes kezdés után a fesztivál második hetének közepére már érezhetően leszállóágba került a Mostra és némileg a fesztiválhangulat is. A nemzetközi sajtó egy része már a hét közepén hazautazott vagy tovaröppent Torontóba, ami korántsem olyan csillogó, mint Velence vagy Cannes, de jelenleg a világ legnagyobb filmfesztiválja. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál persze már felkészült erre, ezért is tartogat mindig valami izgalmasat a végére. A fesztivál történetében nemegyszer előfordult, hogy a legjelentősebb filmje, amely aztán a fesztivál fődíját is kapta, a legutolsóként vetített versenyfilm volt. Idén a versenyszekciót Ciro Guerra kolumbiai rendező első angol nyelvű nagyjátékfilmje, a Waiting for the Barbarians zárta Johnny Depp és Robert Pattinson főszereplésével, ami a két sztár miatt igencsak kedvez a rajongóknak, ráadásul az erős versenyzárást is garantálta.

Cannes még idén májusban is kitartott amellett, hogy a Netflix és más online terjesztők filmjeit nem engedi versenybe, így továbbra is csak a mozikban is bemutatott filmek pályázhattak a fesztivál fődíjára, Velence azonban már tavaly kitárta kapuit az online forgalmazó előtt, így legalább a fesztivál közönségének megadatott, hogy a nagyvásznon láthatta a Netflix által ősszel bemutatott legjelentősebb alkotások egy részét, többek közt David Michôd The King című filmjét Timothée Chalamet és Joel Edgerton főszereplésével, amely Shakespeare királydrámáit, a IV. Henriket, illetve az V. Henriket veszi alapul. A filmben feltűnt ­Johnny Depp lánya, Lily-Rose Depp, aki az idei vörös­szőnyeges bevonulások egyik legelbűvölőbb jelensége volt.

A versenyprogram vegyesre sikerült, főként az amerikai alkotások mutatkoztak a legerősebbnek, az olasz kritikusokat pedig az őt övező botrány miatt távol maradt Roman Polański J’accuse (An Officer and a Spy) című filmjét találták a fesztivál leginkább díjra érdemes művének, amely az 1890-es évek hírhedt párizsi koncepciós perét, a Dreyfus-ügyet igyekszik hitelesen rekonstruálni. Hogy a zsűri melyik alkotást találja a legjobbnak a 21 versenyfilm közül, csak később derül ki. Az viszont már biztos, hogy a legprovokatívabb film, amelyet a legtöbben hagytak ott idén, az Václav Marhoulnak a nézhetetlenségig kegyetlen The Painted Bird című filmje volt. A film alapjául Jerzy Kosiński magyarul is megjelent, A festett madár című, 1939-ben játszódó regénye szolgált.

És: a magyar Sodrásban

Velence ritkán választ magyar filmet a programba. Nemes Jeles László tavaly versenybe hívott Napszálltája előtt 11 évig nem volt hazai nagyjátékfilm a Mostra válogatásában. A versenyben idén sem volt magyar film, a restaurált klasszikusoknak fenntartott szekcióban azonban többek között Bernardo Bertolucci, Martin Scorsese vagy Stanley Kubrick felújított filmjei mellett Gaál István Sodrásban című, 1964-ben készített alkotását is műsorra tűzték.

- Váró Kata Anna, Velence, 2019. szeptember 6. -