Kesznyéten

2019.05.02. 12:02

Szent Györgyhöz kötik a hagyományos kesznyéteni falunapot

Két évtizedes múltja van Kesznyéten falunapjának, a huszadik évforduló kapcsán több napot átölelő programsorozatot szervezett a településvezetés.

Serfőző László

Fotó: Serfőző László

Programkavalkád

Az események között volt egészségnap, „falubejáró lakossági fórum” – amelyen megtekintették a folyamatban lévő beruházásokat –, a helyi értékeket bemutató Kincsesház avatása, végül pedig vigasság, amit hagyományosan Szent György napjához kötnek.

A zárónapon, amelyet a Kesznyéteni Nyugdíjas Kórus nyitott meg, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő köszöntötte a falu lakosságát, majd Kecső Imre polgármester idézett néhány Szent Györgyhöz kapcsolódó hagyományt. Elmondta például, ha már a vetésben el tud bújni a varjú, akkor telt csűrt hoz az aratás. Nos, a varjú el tud bújni, így jó termést hozhat az év, de megjegyezte azt is, hogy a nap egy ősi pásztor­ünnep, ekkor hajtották először a legelőre az állatokat. A falunap vidámra, de nem felhőtlenre sikeredett, hiszen többször szemerkélt az eső, ez viszont áldásként érte a főzőversennyel, kirakodóvásárral, sportvetélkedőkkel, kutyás ügyességi bemutatóval, zenei programokkal dúsított programot a csapadékmentes hónapok után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában