2024.03.06. 17:47
Lerakták az alapkövet, épülhet az óvoda Aszalón
Az óvoda új munkahelyeket teremt, és segít a település megtartóerejének erősítésében – hívta fel rá a figyelmet a térség országgyűlési képviselője.
Fotó: Bujdos Tibor
Letették az aszalói óvoda alapkövét szerdán – a rendezvényt a település polgármestere, dr. Mészáros István, dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője és Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg.
Aszaló önkormányzata pályázaton nyert 415 millió forint vissza nem térítendő támogatást az óvodai épület felépítésére. A projekt célja az óvodai ellátás korszerűsítése, illetve a minőségi óvodai neveléshez szükséges feltételek biztosítása.
A fejlődés útjára léptek
„A közösség és a régió fejlesztésében az a dolgunk, az a célunk, hogy képviseljünk egy közösséget és az itt élő embereknek legyen jövőképe, így a fiatalok a térségben tudjanak maradni, a fiatal családosoknak legyen megfelelő óvodai, bölcsődei ellátása. Édesanyaként úgy élem meg, hogy a legfontosabb beruházás mindig az, ami a gyermekeket és a családokat érinti”
– beszélt az innováció hátteréről dr. Koncz Zsófia. Az elmúlt időszakban Aszaló területén számos olyan beruházás valósult meg, ami fontos üzenetet hordoz az itt élő családok számára. A miniszterhelyettes nemrég adta át az új bölcsődét. Valamennyi férőhelye betelt, és már nagyon várták az itt élők, hogy a bölcsőde üzemelni kezdjen. Nemrég korszerűsítették a már meglévő óvodát és iskolát. Folyamatosan a családokat érintő fejlesztések történtek Aszalón.
Megállt a népességfogyás
„Óriási igény volt erre a létesítményre, mert a felmerülő igényeknek a meglévő óvoda már nem tudott megfelelni a jelenlegi kapacitásokkal” – tudta meg portálunk a miniszterhelyettestől az új beruházással kapcsolatban. Dr. Koncz Zsófia hangsúlyozta: a kormány számára az elmúlt időszakban a bölcsődei és óvodai fejlesztések kiemelt helyet foglaltak el. A fejlesztések során megsokszorozódott a bölcsődék száma, vármegyénkben az országos átlagon felül is.
Aszalói óvoda alapkőletétele
Fotók: Bujdos TiborMásrészt a Magyar Falu program kifejezetten az ötezer fő alatti településeket érinti, hogy ezekkel a fejlesztésekkel erősítsék a vidék megtartóerejét. Mióta a Magyar Falu program elindult, vannak olyan települések, ahol megállt a népességfogyatkozás, vagy növekedni is kezdett.
Munkahelyeket is teremtettek
A miniszterhelyettes szerint Aszaló szempontjából a munkahelyek szerepe kiemelkedő jelentőséggel rendelkezik. Minden szempontból kiváló adottságokkal bír a település, és az elmúlt időszakban megvalósuló fejlesztésekkel sok család fog itt maradni, vagy választja ezt a szép települést. A bölcsődei és óvodai fejlesztések új munkahelyeket teremtenek. Általában a helyiek dolgoznak ezekben az intézményekben, így az infrastrukturális fejlesztések Aszalón a közösségépítés szempontjából is fontosak.