Segítenének

2024.02.19. 21:30

Gyakori betegség szűrésére hívja fel a figyelmet a Miskolci Egyetem

Magyarországon a szűrési hajlandóság nem éri el a skandináv országok 90 százalékos arányát.

Társadalmi problémák voltak terítéken

Fotó: ÉM

Az Európai méhnyakrák-megelőzési héthez kapcsolódva a méhnyakszűrés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának együttműködésével szervezett „Gyöngypercek a nők egészségéért” elnevezésű program február 22-én – írja az egyetem honlapja. Arra is kitértek: a Mályvavirág Alapítvány kezdeményezésére megvalósuló országos, Gyöngy-percek elnevezésű eseménysorozat arra mutat rá, miért elengedhetetlen a nők számára a rendszeres méhnyakszűrésen való részvétel, illetve, hogy a mindössze néhány percet igénybe vevő szűréssel komoly betegség kialakulása előzhető meg. 

A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán a Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Egészségfejlesztési Irodájával közösen szervezett esemény középpontjában idén a motiváció áll. Magyarországon a szűrési hajlandóság ugyanis nem éri el a skandináv országok 90 százalékos arányát, aminek oka lehet többek között például egy rossz élmény, a szociális háttér vagy az alacsony egészségértési szint. A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy felderítse, mi állhat a háttérben, és segítse azokat, akik bizonytalanok a szűrővizsgálaton való részvétellel kapcsolatban – tették hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában