2023.12.17. 15:39
Adventi műsort adtak az Édenkert ovisok a református templomban - fotókkal
A Miskolci Édenkert Református Óvoda Kis-Hunyad úti Tagóvoda apróságai adtak adventi műsort a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközösség templomában vasárnap.
Fotó: Olvasó
A Bárányka és a Halacska csoport óvodásai közös adventi műsort adtak elő. Verset mondtak és együtt énekeltek.
A legnagyobb ajándék a gyermek
Kerekesné Tóth Éva intézményvezető köszöntőjében elmondta, az óvoda kapui 2021. szeptemberében nyitottak meg. A 18. századbeli épületet a Tiszáninneni Református Egyházkerület felújította, és a város két református óvodájának összevonásával egy új óvodát hozott létre Édenkert Református Óvoda elnevezéssel. A két tagóvoda a Görgey úti és a Kis-Hunyad úti. Jelenleg 50 gyermek jár ide. Az intézményvezető köszönetet mondott munkatársainak és a szülőknek.
Adventi műsort adtak az Édenkert ovisok
Fotók: OlvasóAz ovisok műsora után következett a vasárnapi istentisztelet. Advent harmadik vasárnapján pedig a harmadik gyertyát is meggyújtották. Majd megvendégelték az ovisokat a Nyilas Misi Házban.