A Szent István téren jártunk

2023.11.19. 16:22

Zsúfolásig megtelt vásárlókkal a termelői piac új helyszíne Miskolcon

A Miskolci Termelői Nap már az adventi ráhangolódást segítette ez úttal a Szent István téren. No és a nemzetközi férfinapra is rákérdeztünk.

Detzky Anna

Termelői nap: ez alkalommal a Szent István téren

Fotó: Ádám János

A helyi és környékbeli termelők minőségi kézműves termékei, kóstolói mellett már az ünnepi díszek is megjelentek a november harmadik vasárnapján rendezett Miskolci Termelői Nap portékái között. A szomszédban, az Erzsébet téren pedig az utolsó simításokat végzik az időszakos jégpályán, amivel szintén adventben és karácsonykor szeretne majd kedveskedni a város a téli mozgási lehetőségre vágyóknak. Bár az ünnepek még csak közelegnek, de a nemzetközi férfinap éppen november 19-én köszöntött be. Ennek célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet. Továbbá hangsúlyozza a férfiak közösségben, családban, házasságban betöltött nélkülözhetetlen szerepét.

Kipróbálnák az új jégpályát

- Olvastam az újságban, hogy más helyszínen lesz a vásár, ennek ellenére meglepődtem, amikor megérkeztünk. Szerintem teljesen jó helyet kapott. Minden alkalommal szeretjük a termelői napot, de most különösen nagy volt a választék. Már várjuk az ünnepit, a decemberit is. Általában füstölt árut, tojást vásárolunk, de most a díszekért is jöttünk – árulta el kollégánknak Trézsi Renáta. - Szeretnénk kipróbálni az Erzsébet téri jégpályát. A lányom a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolába jár, és az intézmény bejelentkezett a gyerekek számára csoportos korcsolyázási lehetőségre. Szerintem mi szülők is kijövünk majd, hogy megnézzük őket. Azt nem tudtam, hogy ma van a nemzetközi férfinap, de szerintem jó kezdeményezés. Ugyanúgy a férfiakat is meg kell ünnepelni, mint a nőket. Emellett munkámból adódóan is szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy november 25-én a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja lesz.

Jó helyen, nagy választékkal

Többen az egyedi, jó minőségű, egészséges portékákért keresik fel a Miskolci Termelői Napot.
- Tulajdonképpen mindegy, hogy egy térrel arrébb került a termelői vásár, hiszen csak pár méter van a két helyszín között. Sőt olyan, mintha itt még nagyobb is lenne a piac, és a választék is rendkívül széles. Olyan egyedi termékeket is árulnak, amit a boltokban nem lehet megtalálni. Általában sajtot, vagy zöldséget szoktam vásárolni, de változó. Sok szép portéka van – fejtette ki Sereg Andrásné. - Láttam, hogy itt a közelben épül egy jégpálya is, szerintem a gyerekeknek jó lesz. Gondolom, hogy a szabadidőközpont jégpályája eléggé telített. Az unokáim nekem is szoktak korcsolyázni, de ők most nem Miskolcon laknak. Ez jó lehetőség a téli sportolásra. Hallottam róla, hogy a november a férfiegészség hónapja. Úgy gondolom, hogyha van nőnap, akkor a férfiaknak is legyen ilyen!

Örülnek a férfinapnak

A nevezetes nap jellegéből adódóan a férfiak véleményére is kíváncsiak voltunk.
- Sokkal nagyobb lett a termelői vásár és szerintem jobban elfér itt. A kapható termékek egészségesebbek, mint a boltban beszerezhetők és talán még úgy is megéri őket megvenni, hogy kicsit többe kerülnek. A Búza téri piacnál pedig családiasabb és messzebbről is jönnek ide eladók – mondta el véleményét Kaló Ferenc. - Nem rossz a felhozatal, egyedül a tésztát hiányoltuk, mert azt szoktunk venni, de úgy láttuk, hogy most nem jött el az árus. Pékárut és tökmagot vettünk eddig. Bár nem nagyon tudok korcsolyázni, de az új jégpályát szeretném majd kipróbálni. Az kicsit szokatlan még, hogy létezik nemzetközi férfinak, bár talán jó, hogy van. Sajnálatos módon a férfiak rövidebb életűek, mint a nők, ezért van miért ünnepelni őket. Viszont meg kell nézni, hogy a füstölt húsoknál mennyi férfi áll sorban. Mi ritkán eszünk ilyesmit, inkább mangalica szalonnát és liba, vagy kacsazsírt. Magam is jól főzök.
- Minden hónapban el szoktunk jönni a Miskolci Termelői Napra, többnyire ugyanazokért a termékekért, mert a minőség az rendben van. A felhozatal jó, az ember mindent megtalál itt, amit keres. Viszont úgy érzem, hogy ez az új hely kicsit zsúfoltabb, mint a másik szokott lenni – jelentette ki Viktor, aki a vezetéknevét nem kívánta megnevezni. - Az adventet, ahogy a legtöbben, mi is várjuk. Azonban az ünnepi kellékeket inkább interneten szerezzük be webáruházakból. Azt nagyon jó ötletnek tartom, hogy egy valódi jéggel borított jégpálya épül az Erzsébet téren. Jó pár éve nem koriztunk már, de ezt szeretnénk majd kipróbálni. Nem tudtam, hogy ma van a nemzetközi férfinap. Szerintem ez elhanyagolható a női napok száma mellett. Ettől függetlenül örülök neki, hogy van ilyen. Ha valakinek szükséges a mentális egészségéhez, akkor pedig különösen, de személy szerint én nem ünneplem.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában