Együttműködés

2023.11.14. 15:40

Már évekkel ezelőtt elindult a közös jövő, amit most megpecsételtek (fotókkal)

Miskolc - A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem együttműködési keretmegállapodást kötött. Az esemény kedden volt a Miskolci Egyetem szenátustermében.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Bujdos Tibor

A két egyetem között a kapcsolat 2020-ban kezdődött. A jövőbeni közös programok és a kutatásokon túlmutató szakmai és egyéb tevékenységek megvalósítása, a nemzeti felelősségvállalás erősítése érdekében az intézmények további karait és intézeteit vonja be az együttműködésbe.

Vannak már működő határon túli kapcsolataik

– Szokatlan, hogy határon túli felsőoktatási intézménnyel írnak alá együttműködési megállapodást, de nem azért, mert ne lenne már korábbról kapcsolat – mondta Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. – Most csupán annyi történik, hogy pecséttel és aláírással látják el azt, aminek már múltja van. A rektor hozzátette: az egyetem feladata, hogy széles kapcsolati hálóval szolgálja a szűkebb és tágabb régió felemelkedését, fenntartható fejlődését. A Partiumi Keresztény Egyetem képzési struktúrájában vannak hasonló elemek, ezért számtalan lehetőség van abban, hogy közös konferenciákat szervezzenek, vagy egymás rendezvényein részt vegyenek, illetve az oktatóik publikálhatnak egymás kiadványaiban is. A kapcsolat élő és intenzív több tudományterületen is, a továbbiakban gyakran meglátogathatják majd egymást a partnerség jegyében.

Ez egy új kezdet ismerős szereplőkkel

– Ez az együttműködési szerződés már az előkészületi fázisában is élettel volt megtöltve, hiszen több kapcsolat alakult már ki a háttérben és egy hosszabb folyamat eredményeként jutottak el ide – hangsúlyozta Prof. Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora. – Ez egy olyan új kezdet, ami korábbi tartalommal telik meg – jegyezte meg. – Az külön öröm, hogy a Miskolci Egyetemen hálózati szempontok alapján gondolkodnak figyelembe véve azt, hogy mi fontos itt és a határon túl.

Elsőre lenyűgözte őket

– Egy éves előkészítés előzte meg a konkrét szerződés formába öntését, de régebb óta van kapcsolat a két intézmény között – emelte ki Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségtudományi Kar dékánja. – Az egész akkor kezdődött, amikor az egészségügyi kar munkatársai a nagyváradi egyetemen jártak és nem csak a város, de az intézmény dolgozóinak szíves fogadtatása is lenyűgözte a kollégákat – tette hozzá a dékán. Majd kiderült, hogy az egészségtudomány, egészségfejlesztés és társadalomtudomány területein számos kutatási és oktatási kapcsolódási pontjuk van, amiben együtt tudnak haladni a jövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában