Ünnepváró

2023.11.18. 11:00

Diákokból álló kórus gitárzenei kísérettel énekel szombaton a miskolci villamoson

Miskolc - Gyermekkórussal hangol az adventi időszakra az MVK.

Boon.hu

Unalmas útnak indul, de felvidíthatja, ami ma a villamoson várja

Fotó: Ádám János

Már az adventi villamos indítása előtt hangol az ünnepre az MVK és Miskolc polgármesteri hivatalának közlekedésszervező osztálya: ezért november 18-án, szombaton, egy diákokból álló kórus gitárzenei kísérettel énekel majd az 1-es villamoson. A fellépők – akik a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjai – a Tiszai pályaudvarról 14:55-kor induló 1V járaton lépnek fel a Felső-Majláthig tartó út teljes időtartama alatt. 

November 24-én, pénteken pedig egy kisgyermekekből álló kórus, elektromos zongorakísérettel ad majd elő. Ők a Tiszai pályaudvarról a menetrend szerint 10:10-kor induló villamoson lépnek fel, Felső-Majláthig, majd visszaúton is. 

A villamosok mindkét esetben normál menetrend és díjszabás mellett közlekednek majd, így a diákok előadása érvényes jegy, bérlet, vagy egyéb utazásra jogosító okmány birtokában hallgatható meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában