Miskolc

2023.11.07. 15:39

Az új beruházási törvény miatt aggódnak Miskolcon

Az ellenzéki városvezetés szerint az államnak nincs megfelelő apparátusa az új szabályozáshoz, a jogalkotó szerint azonban hatékonyabb lesz az új rendszer.

Boon.hu

Szarka Dénes és Szopkó Tibor a mai sajtótájékoztatón

Fotó: Ádám János

Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere és Szarka Dénes önkormányzati képviselő kedden délután tartott sajtótájékoztatót az épülő Avasi kilátónál. Az alpolgármester szerint a nemrég elfogadott beruházási törvény a miskolciak számára nem lesz kedvező. 

„Miskolc a lehető leghatékonyabban használja fel a forrásokat” – mondta. Hozzátette: azonban saját forrásos beruházása nincs az önkormányzatoknak, javarészt állami és európai uniós forrásokból gazdálkodhat egy-egy beruházás kapcsán. Azt is elmondta, hogy szerinte az új törvény centralista. Szarka Dénes arról beszélt, hogy szerintük az önkormányzatok jogkörének csorbítása zajlik. „Fontos, hogy a felelős döntések a legközelebbi ponton születhessenek meg” – mondta. Hozzátette: szerintük ne a kormány döntse el, hogy milyen beruházások létesüljenek Miskolcon. Arról is beszélt, hogy szerintük nincs a kormányzatnál olyan apparátus, amely kezelni tudná a beruházásokat, viszont az önkormányzatok tudnák.

A hatékonyság növelése a cél

A törvény rövid tartalmi összefoglalójából kiderül, a célja az, hogy új alapokra helyezze és egységesítse az állami építési beruházások rendszerét. Növelje az állami építési beruházások megvalósításának hatékonyságát az energiahatékonyság elsődlegessége mellett, megfelelő jogi, szakmai és költségvetési garanciákat nyújtson a beruházások szereplői számára ezen jogviszonyok kiszámíthatósága érdekében, megerősítse és egységesítse az állami építési beruházások megvalósításában közreműködő állami szervezetrendszert.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában