Avalon iskola

2023.09.19. 14:22

Magas színvonalú oktatás Miskolcon

Miskolc - Ötödik tanévét kezdi az Avalon Nemzetközi Iskola. Az intézmény eddigi fejlődéséről, fontosabb mérföldköveiről és jövőbeli terveiről sajtótájékoztatón számolt be az iskola vezetése.

Póczos Nikolett

Tóth Róbert az Avalon Nemzetközi Iskola Alapítvány kuratórium elnöke

Fotó: Bujdos Tibor

A Cambridge-i oktatási program és az Avalon Nemzetközi Iskola által alkalmazott módszertan a gyerekeket az életre készíti fel, akik tudatos és felelősségteljes diákokká válnak az AIS falai között. Az iskola arra készíti fel őket, hogy képesek legyenek sikeresen megbirkózni a jövő kihívásaival, csapatban tudjanak dolgozni, innovatívak és döntésképesek legyenek, hangzott ek.

Tóth Róbert, az Avalon Nemzetközi Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette, hogy nem csak az alapoktatást, hanem a gimnáziumi oktatást is megszervezik, ezért szükséges egy másik épületkomplexum megépítése, ahol még több gyermeket tudnak majd oktatni.

„Ott már lesz újabb tanulószoba, könyvtár, illetve egy uszoda is. Ez az intézmény Magyarországon egyedülálló módon a gyermek hároméves korától az emelt szintű érettségi megszerzéséig, biztosítja a cambridge-i oktatási módszernek megfelelő oktatást a gyermek számára – tájékoztatott a kuratóriumi elnök. Majd hozzátette, a tárgyi és lexikális tudáson túl olyan értékeket sajátíthatnak el a gyerekek, mint többek között a tisztelet, a becsület, nyitott szemléletmód, az egyenlőség, és segítő kézség. Mint mondta a gimnáziumi oktatáshoz már a jelenlegi épület kicsinek bizonyul, ezért egy gimnáziumi épületkomplexumot hoznak létre, amely 300 gyermek befogadására lesz majd alkalmas. Az építkezést pedig már 2025-ben el kell kezdeni, hogy 2027-ben a gyerekek már itt kezdhessék a tanévet - hangsúlyozta Tóth Róbert.

A sajtótájékoztatón Oláh Tünde, az Avalon Nemzetközi Iskola intézményvezetője elmondta, a diákokért teszik mindezt, hogy biztos tudást biztosítsanak nekik, hogy ebben a gyorsan változó világban is megállják a helyüket. Majd ismertette az intézmény fejlődésének mérföldköveit. Elmondta, hogy 2019-ben negyven diákkal, két óvodai csoporttal és egy első osztályos iskola csoporttal kezdték meg a munkát. Folyamatos fejlődés ment végbe az intézménybe az évek alatt. És most már 2023-ban az ötödik tanévet nyitva, 112 diákkal, 3 óvodai csoporttal és öt általános iskolai osztállyal.

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a befektet munka, a gyermekek nevelésébe, tanulmányi eredményükben, mind a nevelésükbe, értékrendszerükbe visszaköszön. Hiszen nemzetközi matematika versenyen évek óta benne vannak a diákjaink a top huszonötben. Rendre az iskolai átlag felett teljesítenek a diákok. Ezekre nagyon büszkék vagyunk, mert a befektetett energia szépen gyümölcsözik. Büszkék vagyunk, hogy már 2020-ban megszereztük a cambridge -i akkreditációt az általános iskolai szakaszunkra, melyet már bővítettük a gimnázium első szakaszára. 2022-ben pedig Közép-Kelet Európa cambridge-i tanár továbbképző központ minősítést szereztünk” – emelte kis az intézményvezető.

Oláh Tünde hozzátette, nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgyakat is, heti négy-öt óraszámba tanulják a diákok és teljes mértékben biztosítják az iskolák közötti átjárhatóságot is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában