Kutatások

2023.08.29. 12:26

Magyar Mechanikai Konferenciát rendeznek Miskolcon

A mechanikával foglalkozó magyar szakemberek legnagyobb országos rendezvényén idén 19 szekcióban 75 előadás hangzik el.

Ujlaki Attila

Fotó: Ujlaki Attila

A Magyar Mechanikai Konferenciát tizennegyedik alkalommal szervezi meg augusztus 29-31. között a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának Műszaki Mechanikai Intézete. Az 1971 óta négyévenként megrendezett szakmai fórum a mechanikával foglalkozó magyar szakemberek legnagyobb országos rendezvénye, amelyen idén 19 szekcióban 75 előadás hangzik el.

Fontos partnerei a vállalatoknak

Az esemény megnyitóján beszédet mondott dr. Árvai-Homolya Szilvia, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánhelyettese, aki hangsúlyozta, megtiszteltetés, hogy ötvenedik éve otthont adhatnak ennek a nagy múltú tudományos konferenciának.

Az elmúlt években megváltozott az egyetemek feladata az ipari környezetben, hiszen fontos partnereik vagyunk több vállalatnak, akik számítanak a fejlődő szaktudásra

– monda. Hozzátette: nagyon nehéz dolguk van a tehetség gondozása tekintetében és az utánpótlás nevelésben is, hiszen nagyon széles a piac és kevés a jól képzett szakember. „Az ipari megbízások tekintetében az alkalmazott mérnöki területekről érkeznek megkeresések, ez a mostani konferencia programleírásában is látszik” – mutatott rá.

Kulcsfontosságú szerepet játszik az iparban

Dr. Stépán Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja arról szólt, hogy minden nehézség ellenére sikerült ezt a konferenciát megszervezni. „Ennek a konferenciasorozatnak pont nem kellett megszakadnia a koronavírus járvány miatt, hiszen 2019-ben szerveztük meg utoljára” – hangsúlyozta. Hozzátette: ennek a konferenciának a gyökere csaknem száz évre nyúlik vissza. „Egy nemzetközi, hasonló tematikájú konferencián először 1996-ban vettem részt, ami hasonló struktúrájú, mint a mienk” - mutatott rá. Azt is elmondta, hogy fontos ezt a hagyományt ápolni a szakmán belül, hiszen számos kutatási területen fontos a szakmai párbeszéd. Arról is beszélt, hogy a mechanika a fizika alapvető része, amely nemcsak az alapkutatásokban, hanem a technológia fejlesztésében és az iparban is kulcsfontosságú szerepet játszik.

A kutatásokat összegzik

A konferencia elsődleges célja, hogy áttekintő képet nyújtson a hazai mechanikai kutatásokról, beleértve az ipari alkalmazásokat és a mechanika oktatási kérdéseit is. Ezzel összhangban a konferencia az elméleti és az alkalmazott mechanika valamennyi területét felöleli: szilárd testek és folyadékok mechanikája, szerkezetek mechanikája, multidiszciplináris kutatások, numerikus modellezés és számítások. A mechanikai kutatások a fizika egyik fontos területét képviselik, és az anyagok mozgását, erők hatását és azok következményeit tanulmányozzák. A mechanika számos alcsoportra oszlik, köztük a klasszikus mechanikára és a kvantummechanikára, valamint a relativisztikus mechanikára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában