Növénygondozás

2023.07.29. 16:57

Sosem találná ki hány millió négyzetmétert kaszáltak az utak mentén a Közutasok

Folyamatosan végzik a növénygondozási feladatokat is a közutak mentén, ez az esősebb időjárás miatt idén komoly feladat elé állítja a közútkezelőt.

Horváth Imre

Fotó: Rákóczy Ádám

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében összesen 2536 kilométernyi országos közút tartozik a társaság kezelésébe, melyek mentén idén már 16,1 millió négyzetméternyi felületen végeztek kaszálási tevékenységet a helyi mérnökségek.

„Ezen munkákon túl június végéig összesen 28 019 munkaórát töltöttek munkatársaink növényzetgondozással/forgalombiztonságát zavaró növényzet eltávolításával, továbbá ahol szükséges volt külső vállalkozót is bevontunk a kaszálásba és egyéb növényzetgondozási munkákba. A szinte folyamatos csapadék utánpótlás miatt továbbra is két műszakban dolgoznak a szakemberek. A koronaélen belüli területeken az átlagostól több, évi 3-4 alkalommal, koronaélen kívül pedig két alkalommal, míg a csomópontok környezetében, a körforgalmak területén és a turisztikailag kiemelt területeken, ettől is gyakrabban, szükség szerinti gyakorisággal zajlanak jelenleg is a munkálatok.  Az adott útszakaszokon először mindig nagyteljesítményű gépi fűkaszával zajlik a kaszálás, majd ezt követően a vezetőoszlopok, táblaoszlopok, korlátlábak környezetében a kiegészítő kézi kaszálás van soron.

Ezen munkák elvégzéséhez Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 25 eszközhordozóra felszerelhető kasza adapter és 84 kézi motoros fűkasza áll rendelkezésre. Kiemelt figyelmet fordítanak mérnökségi dolgozóink a turisztikailag jelentős Bükk-vidék, Zempléni-hegység, Tokaj-hegyaljai borvidék és az Aggteleki-karszt térségének növényzetgondozási munkáira” – írta a Magyar Közút megkeresésünkre.

A mérnökségi szakemberek által végzett kaszálási és növényzetgondozási munkák:

  • Kaszálás, cserjézés 642 munkaóra
  • Fakivágás, fa elszállítása 4958 munkaóra
  • Cserjeirtás kézi erővel 6 860 munkaóra
  • Cserjézés géppel 802 munkaóra
  • Kaszálás koronaélen belül traktor alapú eszköz hordozóval 5 127 ezer négyzetméter
  • Kaszálás koronaélen belül Unimoggal 1 674 ezer négyzetméter
  • Kaszálás koronaélen belül és kívül nagy telj. traktorral 2 adapterrel 2 141 ezer négyzetméter
  • Kaszálás koronaélen kívül traktor alapú eszköz hordozóval 1 085 ezer négyzetméter
  • Kaszálás koronaélen kívül Unimoggal 2 239 ezer négyzetméter
  • Kaszálás koronaélen kívül nagy telj. traktorral 2 445 ezer négyzetméter
  • Kaszálás koronaéleken kívül kisgéppel 72 ezer négyzetméter
  • Kézi kaszálás 251 ezer négyzetméter
  • Kiegészítő kézi kaszálás (az oszloplábak és egyéb úttartozékok körül) 8 241 munkaóra
Fotó: Sipeki Péter

Közfoglalkoztatás keretein belül:

  • Forgalom biztonságát zavaró növényzet eltávolítása 5 098 munkaóra
  • Kaszálás koronaélen belüli területen 391ezer négyzetméter
  • Növényzet gondozása, felújítása 976 munkaóra
  • Kézi kaszálás (koronaélen kívüli területen) 659 ezer négyzetméter

Kerékpárutak környezetében:

  • Cserjeirtás kézi erővel 108 munkaóra
  • Kaszálás koronaéleken belül, géppel 83 079 négyzetméter
  • Kaszálás koronaéleken kívül, géppel 31 476 négyzetméter
  • Kézi kaszálás 334 munkaóra

A társaság kezelésébe főként a településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékutak tartoznak, ezeken a szakaszokon végzik a közutas szakemberek a növényzetgondozási munkákat. A településeken belüli utak többségét az önkormányzatok, az autópályákat pedig koncessziós társaságok kezelik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában