2023.04.03. 11:37
Magyarország elkötelezett a béke mellett
Magyarország kormánya a béke pártján áll és továbbra is megvédi az országot attól, hogy belesodródjon a háborúba, hangsúlyozta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.
A békepárti határozattal a parlament egyebek mellett kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, hangsúlyozta Csöbör Katalin
„130 igen, 24 nem szavazattal, tartózkodás nélkül múlt hét pénteken elfogadta az Országgyűlés a Fidesz–KDNP által benyújtott, az orosz–ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló békepárti határozati javaslatot. A békepárti határozattal a parlament egyebek mellett kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítéli Oroszország katonai agresszióját, elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez, és rögzíti, hogy a Brüsszelben elfogadott szankciók nem érték el céljukat, nem vetettek véget a háborúnak! Sőt, az elfogadott szankciók miatt egekbe emelkedtek az energiaárak, ami gazdasági válságot, inflációt okozott Európában, köztük Magyarországon. Nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, sőt… a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével közvetve Oroszország háborúját finanszírozza Európa” – mondta Csöbör Katalin.
„Mi továbbra is azt mondjuk, hogy mielőbbi béketárgyalásokra van szükség! Gyurcsány Ferenc és a dollárbaloldal tagjai nem szavazták meg a Békepárti Határozatot. A Békepárti Határozatra a teljes dollárbaloldal, így Hegedűs Andrea is nemet mondott! A dollárbaloldal ezzel ismét a háborút választotta a béke helyett! Mi továbbra is a béke pártján állunk! Meg fogjuk védeni Magyarországot attól, hogy belesodródjon a háborúba!” – tette hozzá Csöbör Katalin.