Botrányos

2023.04.19. 07:00

Mit tehetünk a biciklitolvajok ellen?

A drótszamár biztonságára legalább a bringa értékének 10 százalékát érdemes rákölteni.

Detzky Anna

Ennyi maradt a korláthoz lakatolt kerékpárból

Fotó: olvasónk

Botrányos fotót posztoltak a napokban a Miskolcon láttam csoportban. A felvételen egy korláthoz rögzített kerékpár – pontosabban ami megmaradt belőle – látható. A tolvaj, vagy tolvajok minden mozdítható, leszerelhető alkatrészt elvittek róla.

Megdöbbenhetett a tulajdonos, amikor ennyit talált csak a kerékpárjából. Fotós: olvasónk

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési főelőadója szerint gyakoriak az olyan lopások, amikor az akár több százezer forint értékű alkatrészeket szerelik le a tolvajok a lelakatolt bicikliről. Azt is elmondta, szerinte hogyan kerülhetők el nagyobb biztonsággal az ilyen esetek. A tapasztalatairól pedig egy gyakorlott bringást kérdeztünk.

– Korábban előfordult már, hogy a rendőrségtől szeretett volna egyesületünk statisztikát kérni a miskolci kerékpárlopásokkal kapcsolatban – mondta Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület (KME) elnöke. – Viszont nem sikerült ilyet szereznünk, mivel az adatokat több helyen tartják nyilván. Emiatt nem tudjuk, hogy mennyi lopás történik a városban, de az biztos, hogy létező jelenségről van szó. 

A teleszkópost ellophatják 

Sokféle hatékony védelmi eszköz létezik és az sem mindegy, hová lakatoljuk le a kerékpárt. 

– A kerékpárt többféleképpen használják az emberek. Aki elég sokat biciklizik, az általában sportolásra, illetve túrázásra egy komolyabb bringát használ. A városban pedig egy másik, egyszerűbb, merev villás, nem látványos biciklit. A kerékpártolvajoknak egy teleszkóp már felkeltheti az érdeklődését, ezért a nagyobb értékű bringákat semmiképpen nem célszerű otthagyni valahol, még lelakatolva sem. Ráadásul ma már léteznek olyan kerékpárok, amelyeknek mondjuk a kerekét csavarozás nélkül, egyszerűen ki lehet pattintani. Célszerű vastagabb lánccal, vagy erős biztonsági zárral operálni. Emellett azt szokták mondani, hogy ajánlott legalább két helyen, a vázat és a kereket is hozzázárni a támaszhoz. Fontos odafigyelni rá, hogy a támasztékról ne lehessen könnyen leemelni a lelakatolt bringát. Miskolcon a lakótelepeken a legtöbb helyen nincsenek kerékpártárolók kialakítva. Ezért ez még raktárhelyiségben, pincében is fontos lehet, hiszen onnan is lopnak el biciklit. Néhány éve a rendőrség indított el egy kerékpár jelölési projektet. Bár a jelölés önmagában a lopást nem akadályozza meg, de az így készített adatbázis alapján rögtön kiderül, hogy ki a bringa tulajdonosa – emelte ki az egyesületi elnök. 

Látható helyre tegyük! 

Köztéri kamerák közelében javasolt lelakatolnunk a kerékpárt, ha muszáj ott hagynunk. 

– A kerékpár biztonságára, legalább a bringa értékének 10 százalékát érdemes rákölteni. Az egyszerű bovdenes rögzítést, vagy lakatot egyáltalán nem ajánljuk, mert nagyon könnyű elvágni kézi eszközökkel – hangsúlyozta Urbán József címzetes rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója. – Ennél sokkal hatékonyabbak a görgős kerékpárzárak, ahol magát a sodronyt még körbeveszi egy csigolyához hasonlítható burkolat. Szintén rendkívül jó minőségűek a „colostokra” emlékeztető lakatok. Megtehetjük azt is, különösen, ha a kerekek gyors zárasak, hogy azokat külön is rögzítjük. Az eltávolítható kiegészítőket – csengő, lámpa, kilométer- és sebességmérő – pedig ajánlott egyszerűen magunkkal vinni. Olyan esetben, ha muszáj valahol ott hagynunk a kerékpárt, akkor mindenképpen jól látható, forgalmas, fix helyre tegyük, lehetőleg úgy, hogy a köztéri kamerák rálássanak. A rögzítést pedig minél magasabban érdemes megtenni. Elhagyatott helyen a bűnelkövetőnek több ideje van elemeire bontani a bringát. 

A regisztráció elrettentő 

A nagy értékű kerékpárokat hasznos lehet egyedileg is megjelölni. 

– Kerékpáros rendezvényeken rengeteget beszélgetünk olyanokkal, akik aktívan, napi szinten használják a bringát. Ők elmondják nekünk, hogy gyakran előfordul a lopásnak ez a szétszereléses módszere Miskolcon és a vármegyében, különösen, hogyha az alkatrészek akár több százezer forintot érnek. Ilyenkor egyedi jelölést szoktunk javasolni, ami történhet gravírozással, vagy a biciklinek az üléscsövében egy a tulajdonos nevével ellátott cetli elhelyezésével. Hogyha ellopják a bringát, így sokkal könnyebb dolga van a rendőrségnek a visszaszerzésnél. Mi mint vármegyei rendőr-főkapitányság a Bikesafe nevű országos programon belül végzünk kerékpárjelölést. Minden regisztrált kerékpárt egyedi azonosító számmal látunk el és több állásból lefotózzuk, hogy minden nagy értékű alkatrésze jól látszódjon. A kerékpár legfontosabb adatai aztán bekerülnek egy adatbázisba a https://bikesafe.hu/ oldalon, ahol szerepel az is, hogy mikori a jármű és ki a gazdája. A tulajdonos változását is be lehet jelenteni itt. Maga a bringa kap pedig egy matricát, amit nem lehet anélkül eltávolítani, hogy ne hagyna nyomot. Ez már önmagában visszatartó erővel bír a lopással szemben. Továbbá az is, hogyha ellopják, akkor az összes adata nyilvánossá válik és onnantól kezdve lopottként szerepel az oldalon. Ha mindezek ellenére mégis eltulajdonítják a biciklit és később megkerül, akkor azonnal tudunk jelezni a tulajdonosnak a nyilvántartási száma alapján. Bár a tulajdonosok nem mindig élnek vele, de mi nagy értékű kerékpár, vagy alkatrész ellopása esetén mindig javasoljuk a rendőrségi feljelentést, akár e-mailen is. Ugyanis a lopott alkatrészek értékesítése általában szervezetten történik – számolt be a rendőr őrnagy.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában