Meglepő

2023.04.12. 11:30

Így változik meg hamarosan a miskolci turbókörforgalom (fotókkal, videóval)

A kivitelezővel és az út kezelőjével egyetértésben kicsit változtatni kellett a terveken.

Szaniszló Bálint

Így fest most a miskolci belvárosi turbókörforgalom

Fotó: SZB

Tavaly tél elején helyezték forgalomba az Y-híd beruházáshoz kapcsolódó miskolci belvárosi turbókörforgalmat, amely a Vörösmarty és a Király utca kereszteződésében épült meg.

Tervpályázat volt 

Az eredeti tervek szerint a turbókörfogalom közepe látványelemének megtervezésére a Y-híd projektért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. egyetértésével a miskolci önkormányzat a „Tervezzük együtt Miskolcot!” mottó jegyében ötletpályázatot hirdetett. Olyan látványt szerettek volna, ami méltóképpen fogadja a városba a 3-as főúton keresztül érkezőket.  

Több mint harminc pályázat érkezett be, technikáját és tematikáját tekintve változatos pályaműveket láthatott a szakmai zsűri. A legtöbben Miskolc nevezetességeit, épületeit kívánták megjeleníteni egyfajta makettek formájában. Olyanokat, mint az avasi kilátó, a Palotaszálló, a Tiszai pályaudvar. Sok – egyfajta zöld, növényekkel betelepített – szigetet képzeltek el a lakótelepi környezetben.

Körbefutó szalag 

A pályaművek közül Cseh Noémié bizonyult a legjobbnak. Az ő elképzelése az volt, hogy egy szalagszerűen körbefutó alkotás a város főbb látványosságait – az avasi kilátót, a diósgyőri várat, a Palotaszállót – rajzolja meg, a Budapest irányából érkezőket pedig Miskolc felirat fogadja majd. A szalagot növénysáv is övezte volna.  

Az installáció tervei és költségvetése az ötletpályázat győztes terve alapján már régebben elkészültek, de minisztériumi döntés alapján a beruházásnak ez a részét egyelőre leállították. Nincs információ arról, hogy a terv mikor valósulhat meg.

Bükkfát ültetnek a közepére 

Mi lesz így a körforgalom közepén? - adódik a kérdés. A miskolci városháza sajtó osztályától azt tudtuk meg, hogy a turbókörforgalom közepe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közútkezelő Kht. kezelésében van magával az útfelülettel együtt. A közútkezelő társasággal a kivitelezővel együttműködésben a körforgalom közepét növényesítik. A helyi erdőalkotó fafajoknak megfelelően változatos fásszárú növényeket telepítenek. A hangsúlyos elem egy nagyméretű, úgynevezett túlkoros bükkfa lesz, mellette az erdőtársulásnak megfelelően különböző méretű egyéb fásszárú növényeket, csemetéket és cserjéket ültetnek be.  

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában