Ásványkiállítás

2023.03.03. 16:30

Újra várja az ásványrajongókat a Miskolci Egyetem

A harminckilencedik Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon több mint 100 kiállító mutatja be kollekcióját március 11-12 között.

Fotó: Ádám János

A koronavírus-járvány miatti két év kényszerszünet után újra megnyitja kapuit a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen. Az universitas egyik legrégebbi és legnépszerűbb rendezvénye idén újra várja a Föld rejtett kincsei, a szemkápráztató ásványok, ékkövek, díszítőkövek, kőzetek és ősmaradványok iránt érdeklődőket március 11-én és 12-én.

Legkisebbektől a legnagyobbakig

A harminckilencedik Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon több mint 100 kiállító mutatja be kollekcióját. Az ásványbörzéhez ismeretterjesztő előadások és kiállítások kapcsolódnak, amelyek az Év ásványának választott antimonitot, illetve az Év ősmaradványát, a borostyánt reprezentatív tárlatokon mutatják be. Az esemény idején rendezett földtudományi játszóház a legfiatalabb korosztállyal igyekszik közelebbről megismertetni az ásványok világát. Megnyílik az érdeklődők előtt a Miskolci Egyetem ásványgyűjteménye is, amely az egyik legkorábbi oktatási célú földtudományi kollekció. A gyűjtemény eredete visszavezethető az 1735-ben, Selmecbányán alapított bányászati-kohászati tanintézetig, majd az abból kialakult Bányászati Akadémiáig. Az ásvány- és kőzettani gyűjtemény jelenleg mintegy 7400 tételből áll, és napjainkban is a hallgatók eredményes oktatását szolgálja – hangzott el a fesztivál programjait ismertető sajtótájékoztatón, amelyet Prof. Dr. Mucsi Gábor, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának dékánja, Dr. Mádai Ferenc, az egyetem Nyersanyagkutató Földtudományi Intézetének igazgatója és Dr. Szakáll Sándor, az intézet tanára, a rendezvény fő szervezői tartottak március 3-án.

Nem csak különlegesek, de hasznosak is

Kevésbé köztudott, hogy az ásványok, szépségük mellett, rendkívül hasznosak a mindennapjainkban. Az ipari ásványok évezredek óta az emberiség fejlődésének meghatározó vívmányaihoz járultak hozzá, és ásványi nyersanyagainknak köszönhetjük nagyrészt a modern kori civilizáció fejlődésének alapjait. Napjaink elektronikai iparának fontos fejlesztései, az okoseszközökben vagy a járművekben használt innovatív megoldások is az ásványkincseknek köszönhetik létezésüket

– hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Mucsi Gábor.

Fontos misszió

Ásványkincseink az ipari fejlődés alapját jelentették minden technológiai ugrás során, ami tovább növeli a műszaki földtudományok értékét és jelentőségét

– tette hozzá. Arra is rámutatott, hogy az ásványok és kőzetek olyan hasznos anyagokat rejtenek, amelyeket mindenhol használunk a hétköznapokban, például a mobiltelefonokban. „Folyamatos fejlődés övezi az ásványtani intézetet” – húzta alá. Prof. Dr. Mádai Ferenc arról beszélt, hogy évtizedekre visszamenően a Kar misszója, hogy az ásványok és az ásványnyersanyagok világát közel hozza a társadalomhoz. „Az elmúlt egy-két év változásai éginkább rávilágított arra, hogy az ásványtan fontos a társadalom számára” - mutatott rá. Arról is beszélt, hogy a kiállításnak több tematikus tárlata lesz látható az érdeklődők számára többek között: Tóth Lajos gyűjteményéből kisebb központi kiállítás is lesz, de a rendezvény fő részét az ide érkező kiállítók nyújtják majd, körülbelül száz kiállítóval, de még háromdimenziós vetítést is láthatnak az érdeklődők. Prof. Dr. Szakáll Sándor arról beszélt, hogy a kiállítások nemcsak ásványokból állnak majd, hanem különböző csontmaradványok és egzotikumok is láthatók majd. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában