Oktatás

2023.02.06. 20:00

Így lehetünk okleveles technikusok Miskolcon

Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója ismertette, hogy mi az az okleveles technikusképzés és Miskolc melyik középiskoláiban érhető el.

Ujlaki Attila

Molnár Péter

Fotó: Ádám János

Ez egy új képzési forma, amely a tavalyi tanévtől kezdve érhető el az egyes ágazatok képzésében kiemelkedő eredményeket felmutató technikumokban. Okleveles technikusképzést azok a technikumok indíthatnak, amelyek a kultúráért és innovációért felelős miniszter erre irányuló engedélyével rendelkeznek – mondta Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója. Hozzátette: a program a technikum és egy felsőoktatási intézmény, valamint a képzésben duális partnerként résztvevő vállalatok együttműködésén alapszik. A Miskolci Szakképzési Centrum három intézménye vesz részt okleveles technikusképzésben, melyek a Miskolci Egyetemmel működnek együtt.

Felsőfokú tanulmányokat előkészítő alapozó ismeretek

Az ötéves okleveles technikus kimenetelű technikumi képzés során elsajátítandó tananyagtartalmat az együttműködő egyetemmel közösen határozták meg. A hagyományos technikumi képzéshez képest többlet ismeretanyagot is tanulnak a diákok, hiszen ez a képzési forma elsődlegesen a felsőfokú tanulmányokat előkészítő alapozó ismeretek elsajátítására irányul már a középiskolai évek alatt – részletezte.

Arra is rámutatott: A technikumi ágazati alapoktatás a közös ágazati tartalommal folyik, vagyis az első két évben az ágazati alapismereteket sajátítják el a tanulók. A többlet oktatási tartalom a szakmaválasztást követően, a harmadik évtől (a 11. évfolyamtól) a szakirányú oktatás során épül be a képzésbe.

– A jövő tanévben nálunk három, a Miskolci Szakképzési Centrum részeként működő intézményben és öt ágazaton érhető el az okleveles technikus képzési forma – ismertette. A Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikumban három ágazaton is: Gazdálkodás és menedzsment, Kereskedelem, Turizmus vendéglátás. A Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikumban Informatika és távközlés ágazaton. A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban Elektronika és elektrotechnika ágazaton – sorolta a főigazgató.

Jelentős az érdeklődés

– Elmondhatjuk, hogy valóban minőségi oktatást jelent az okleveles technikusképzés. Nagy iránta az érdeklődés, abszolút pozitívak az iskolai tapasztalatok. Láthatóan jobb az okleveles technikus osztályok tanulmányi átlaga. Ők az egyetem által elismert emelt tartalomnak köszönhetően, a szakmai érettségi után szakirányú egyetemi továbbtanulás esetén jelentős előnyt élvezhetnek az egyetemi felvételin. Ezen túl az egyetem a középiskolai tanulmányaikért 30 kreditpontot be is számít a felsőfokú tanulmányaik alatt. Ez óriási előny és lehetőség! – osztotta meg tapasztalatait.

Ösztöndíjat is kapnak a diákok

A tudásbeszámítás feltételeit a technikumok nevében a Miskolci Szakképzési Centrum és a Miskolci Egyetem együttműködési megállapodásban rögzítette. A kreditbeszámítás eredményeként felszabadult időt az egyetemi hallgató akár képzési területének bővítésére vagy munkavállalásra is tudja fordítani – húzta alá. Hozzátette: A duális képzőhelyekkel való együttműködésnek köszönhetően a hallgatók felsőfokú duális képzése folytatódhat ugyanannál a cégnél, amellyel szakképzési munkaszerződésük volt a középiskolai évek alatt. A képzést elvégzettek egyébként a magasabb szintű szakmai ismeretekre utaló „okleveles technikus” megjelölést használhatják, ez be is kerül majd az érettségi bizonyítványukba.

Molnár Péter arra is rámutatott, hogy a technikumi képzésről általánosságban elmondható, nagy előnye az, hogy a tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok már a kilencedik évfolyamtól általános szakképzési ösztöndíjat kapnak, valamint a tanulmányok sikeres befejezését követően egyszeri pályakezdési juttatásban is részesülnek. A 11. évfolyamtól a szakmai gyakorlati oktatás duális képzőhelyen is megvalósulhat, ahol a szakképzési munkaszerződés alapján munkabér illeti meg a tanulókat. A technikumi képzés végén a tanulmányaikat befejezők egyszerre kapnak érettségit és szakképzettséget. A kötelező vizsgatárgyak mellett letett szakmai vizsga lesz az ötödik érettségi vizsgatárgya a technikumban érettségizőknek, ráadásul a sikeres a szakmai vizsga emelt szintű érettséginek számít – mondta.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában