Ennyi volt! Ennyi volt?

2023.02.17. 20:18

"Megcsaltak!" "Biztos, hogy el akar válni?"

A sok válás oka a pszichológus szerint a megküzdéssel kapcsolatos tudás hiányában keresendő. A kapcsolat megtartásáért meg lehet dolgozni.

Detzky Anna

A sok válás oka a pszichológus szerint a megküzdéssel kapcsolatos tudás hiányában keresendő. A kapcsolat megtartásáért meg lehet dolgozni.

Fotó: Shutterstock

Nagyon sok magyar házasság végződik válással. A jelenség lelki okainak igyekeztünk utánajárni. Továbbá annak, hogy miképpen kerülhető el a válás, vagy, ha már nincs visszaút, akkor milyen segítséget kaphatnak a válófélben lévők.

– Ahány ház annyi szokás, tartja a mondás. Ez ugyanúgy vonatkozik a házasságok dinamikájára is. Léteznek gyakori váló okok, mint a félrelépés, az alkoholizmus, vagy egyéb függőségek, amelyek olyan törést tudnak okozni egy kapcsolatban, hogy logikusnak tűnik véget vetni a házasságnak. Viszont a válás sosem pontszerű dolog, hanem mindig folyamat – mondta Drahos Judit tanácsadó szakpszichológus. – A párkapcsolatok, illetve a házasságok szempontjából például az életszakaszváltások azok, amelyek sok taposóaknát rejtenek. A kapcsolat elején a formálódás, a helykeresés időszaka és a nemi szerepekre vonatkozó elképzelések különbözősége. Aztán az első közös életkrízisek, mint amilyen például a gyermekvállalás. Később pedig lehet egy munkahelyváltás, vagy a munka és a magánélet összekeveredése. A félrelépések is legtöbbször ilyenkor történnek.

Megéri a fáradtságot

A házasságok megtartásának a fogyasztói szemlélet sem tesz jót a mai világban.

– Családterápiás szempontból a válás nemcsak jogi és gazdasági változás, hanem sok egyéb aspektusa van. Ilyen a két fél érzelmi és társas hálójának szétválása is. Azt hiszem, a sok válás oka abban is keresendő, hogy kevés a tapasztalati tudás és a nyitottság arra, hogy megjavítsanak a párok egy kapcsolatot. Az mindig a rögösebb út szokott lenni, hogy keressük meg a megoldást és ki-ki maga is fektessen energiát a változásba. Ez a szemlélet sajnos kiveszőben van, inkább új párt keresnek maguknak az emberek. Az önismeret fejlesztésével és saját lelkünk rendbe tételével azonban sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a válást. Mindez persze az életkrízisektől nem óv meg, de felkészültebben érkezünk el odáig és könnyebben átvészeljük azokat. Érdemes gondolni arra is, hogy a kezdeti lángoló szerelem átalakul, csendesedik, de az erős kötődés később is biztonságot nyújt a feleknek. Ameddig fel tudják idézni, hogy az elején mi váltotta ki bennük a szerelem érzését, addig van rá esély, hogy ebből az élményből táplálkozva, újra tudják éleszteni a tüzét – fejtette ki a pszichológus.

Intimitás, párbeszéd

A kapcsolatoknak vannak alap tartóoszlopai, amelyeket hasznos tudatosítani.

Bogár Zsuzsa családterapeuta beszél sokszor a párkapcsolatok négy tartópilléréről. Ilyen lehet, hogy a párom a lelki társam, aminek nagyon jó megtartó ereje van. Szintén jó tartóoszlop, biztonságot adó alap az együttműködés. Az, hogyha jó munkamegosztásban tudjuk működtetni a családi életet, akárcsak egy vállalkozást a vezetőtársak, akik tisztában vannak a saját erősségeikkel. Nagyon fontos terület az intimitás és nem pusztán a szexualitás értelmében. Az, hogyha a másik fizikai valója nem taszít, hanem vonzalmat kelt a felekben. A negyedik tartópillér pedig a párbeszéd minősége, amikor a pároknak van egy csatornája, amelyen keresztül jól értik egymást. Ezáltal sikerül elkerülniük a kommunikációs csapdákat és a félreértéseket. Általában azok a stabil kapcsolatok szokták túlélni, ahol a konfliktusok nem mennek mélyre, hanem a felszínen maradnak. Mindezt azért is érdemes tudatosítani, mert a második, harmadik házasság és a mozaik családok működtetése sokkal több energiát igényel, mint az első házasság megóvása – jelentette ki a szakember.

Két ember kell hozzá

Egyéni, hogy kiben mikor születik meg a válás gondolata.

– Terapeutaként mi a klienseket mindig abban támogatjuk, hogy a számukra legjobb döntést tudják önazonosan meghozni. Pszichológusként például nem jelenthetjük ki, hogy a megcsalás, vagy egy harmadik fél megjelenése esetén, feltétlenül el kellene válni. Nagyon sok múlik azon, hogy a megcsalás a résztvevők számára milyen érzelmi terhet jelent és az élettörténetük szempontjából milyen jelentőséggel bír. A válás lehetősége más-más pillanatban születhet meg a házastársak fejében. Viszont ha az egyik már lemondott a házasságról, akkor a másik egyedül kevés ahhoz, hogy helyreállítsák. Ilyenkor eltérő gyászmunkára van szükség – magyarázta Drahos Judit.

A gyerek maradjon gyerek

A válás egy olyan időszak, amikor érzelmileg instabillá válnak a felek.

– Ha megtörténik a válás, akkor sokat jelenthet a szülők és más családtagok, illetve a baráti kör támogatása addig, amíg újra stabillá válik az elvált ember. Egy szakember pedig segíthet a gyászfolyamatot feldolgozni. Ma már válásterápia is létezik, ami segít könnyebben átvészelni a válás folyamatát. Mivel a szülők krízisbe kerülnek a válás miatt, ezért sokkal nehezebben tudnak odafigyelni a gyerekekre. Érdemes a saját életkori szintjüknek megfelelően tájékoztatni őket arról, hogy mi történik és őket mi várja. Különben a gyerekek lehet, elkezdik magukat hibáztatni. Ami szintén nagyon megterhelő számukra, hogy úgy kezdik érezni, mást kell mutatniuk az anyukájuknak, mint az apukájuknak. Ők akarnak békíteni és igazságot tenni és ettől kiesnek a gyerek szerepből. Ezt úgy lehet feloldani, hogyha nem gyűlölködünk nekik a másik szülőről és próbáljuk nem rájuk terhelni a saját csatározásunkat, a felnőttek játszmáját – javasolta a tanácsadó szakpszichológus.

A válás szülői minta

Önmagában nem a válás ténye miatt sérülnek meg lelkileg a családtagok.

– Önmagában nem a válás ténye az, ami megterhelő érzelmileg akár a gyerekek, akár a felnőttek számára. Hanem az az érzelmi klíma, amiben élniük kell a családtagoknak. Hogyha érzelmi rendezetlenségben cseperednek a gyerekek, annak nagyon tartós lenyomatai lehetnek a lelkivilágukban. A válás tulajdonképpen egy konfliktuskezelési viselkedési mód, amit modellként továbbadhatnak a szülők. Bizonyos esetekben azonban ez ellenazonosulást vált ki. Amikor valaki nagyon negatívan élte meg a szülei válását, akkor előfordul, hogy igyekszik minden erővel elkerülni a saját életében ugyanezt. A szülői minta hatással lehet arra is, hogy a konfliktusok megoldása és a kapcsolat fenntartása értékként jelenik-e meg a párkapcsolatban. Bár a házasságkötés sosem garancia arra, hogy magasabb szintre emeli a kapcsolatot, de mint pecsét és döntés adhat érzelmi többletet a párnak – zárta beszélgetőtársunk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában