Minden, amit tudni érdemes

2023.02.15. 17:02

Betegakadémia indult Miskolcon

Sok kérdésre választ kaphattak az érdeklődők az interaktív rendezvényen.

NHK

Újító kezdeményezésként szervezte meg a Betegakadémiát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben. A rendezvény célja, hogy a betegek megismerjék az intézményt és az ellátásokat, illetve információt kapjanak arról, milyen tünetekkel hová fordulhatnak, milyen kezelési-terápiás lehetőségük van, mit-hol találhatnak meg. A megszerzett tudás új alapokra helyezheti a kórház – orvos, szakdolgozó - és a beteg kapcsolatát – vallják a szervezők.

Az első alkalom február 15-én, szerdán volt a kórház Prónay Gábor Orvosi Könyvtárában. Dr. Révész János főigazgató nyitotta meg a rendezvényt, majd bemutatta a jelenlévőknek a központi kórházat és tagintézményeit. Őt követte Vas Mónika ápolási igazgató, aki általános betegtájékoztatót tartott. Kitért arra egyebek mellett, hogy milyen elérhetőségeken és időpontokban lehet időpontot kérni egy-egy vizsgálatra és az úgynevezett betegutakat is ismertette, vagyis azt, hogyan jut el a páciens a beutalótól a szakorvosi vizsgálatig.

Miskolcon először szervezték meg

A Betegakadémia ötlete azért fogalmazódott meg, mert azt szerették volna, ha az emberek hiteles és pontos információkat kapnak első kézből – mondta Virág Judit, a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatának vezetője. Hozzátette: vannak téves elképzelések a kórházról, amelyek kiigazításra szorulnak, illetve a szakrendelésekről való tájékoztatás is fontos. Habár a kórház honlapján minden információ megtalálható, ezeket sokan nem olvassák, vagy egyszerűen csak nem tudják kezelni. A miskolciakon túl több városból, településről is érkeztek érdeklődők a mostani eseményre, így például Ózdról, illetve Sátoraljaújhelyről is. 

A Betegakadémia előadássorozat, amely minden hónapban lesz egyszer. Márciusban a szűrések fontossága, a következő alkalommal a diagnosztika lesz a téma – tudatta Virág Judit. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában