Retro

2023.01.09. 18:30

Le a kalappal! Az Illés zenekart dicsérte az LGT alapítója, Presser Gábor

Miről írt 10 éve az Észak-Magyarország? Kijárt a tisztelet a teljesítményért!

ÉM

Presser Gábor

Fotó: Ádám János

Interjút adott az Észak-Magyarországnak Presser Gábor a Lokomotív GT együttes alapítója. A lap 2013. január 10-i számában közölt beszélgetés apropója, hogy a népszerű Kossuth-díjas zeneszerző irányításával megszületett A padlás című musical nagyzenekarra hangszerelt változata, a Miskolci Nemzeti Színház Rusznyák Gábor rendezte előadása számára. 

A színházból kilépve milyen zenét hallgat szívesen? – tette fel a kérdést a riporter, Juhász-Léhi István.

– Függetlenül attól, hogy nekem mi tetszik és az én ízlésem mit diktál, azt hiszem, hogy helyt kellene adni a 100 évvel ezelőtt született daloknak, a fantasztikus 10-es, 20-as évekbeli kupléknak, a magyar népzenének, a komolyzenei daloknak, az egyház zenei daloknak, a rock zenének. A 60-as évek magyar rockzenéjének, hiszen minden ott indult. Az egy időszámítás kezdete, hogy az Illés zenekar letette az első 5-6 magyar számát. Ezt nem lehet eltörölni. Akkor egy kulturális időszámítás kezdődött Magyarországon – ez volt a válasz. 

Más lesz A padlás az új zenei alaptól? Szemléletesen világította ezt meg Presser Gábor: 

– Olyan ez, mint egy új díszlet. Vagy, hogy felhúzzuk a redőnyt és besüt a Nap. „Semmi” más nem történik, „csak” a körülmények egyszerre megváltoznak. Más ez a dimenzió... 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában