Grincs kísér a Mikuláshoz

2022.11.23. 16:30

Idén is lesz diósgyőri mesevonat

Az Élhető Diósgyőrért Egyesület Facebook oldalán bukkantunk a hírre, hogy a DVTK és a Kilátó Egyesület a tavalyi sikerek után idén újra útnak indítja a Mesevonatját.

ÉM

Fotó: Shutterstock

Nagy sikerrel debütált 2021-ben az esemény, amelyet ebben az esztendőben is megrendeznek, ezúttal december 10-én. Ezen a napon várják a szervezők a miskolci gyerekeket és minden érdeklődőt a Diósgyőri karácsony - „Bükki vigasságok” című programsorozatra. A rendezvényt hatalmas karácsonyfa, adventi koszorú, a kihagyhatatlan DVTK Mesevonat, a helyben sütött mézeskalács, valamint gyermekprogramok színesítik.

Készülhetnek a gyerekek, mert találkozhatnak az igazi Mikulással is, ugyanis Grincs és barátai a DVTK Mesevonattal elrepítik a legkisebbeket magához a Mikuláshoz, aki minden jó, vagy kevésbé jó gyermeket is meglepetéssel vár. A hangulat fokozására további programokat is ígérnek a szervezők. Mint megtudtuk fellép többek között a Diri Dongó együttes, de szórakoztatja majd a kilátogatókat a Bulgáros Régizene Rend zenekar is, akik karácsonyi dalokkal kedveskednek a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szó szerinti fénypontját a rendezvények, - persze csak a Mesevonat után - a varázslatos tűzzsonglőr bemutató fogja biztosítani, a Főnix Tűzzsonglőr Csoport előadásában. 

A mesés kaland helyszíne a DVTK Stadion előtti tér lesz délelőtt 10 és délután 5 óra között, és ebben az időszakban közlekedik majd óránként a Mesevonat. 

A további részletekről az Élhető Diósgyőrért Egyesület Facebook oldalán lehet majd tájékozódni, illetve hamarosan a DVTK honlapján és kommunikációs felületein is lehet további információkat megtudni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában