Kaffka Margit Fiókkönyvtár

2022.09.16. 15:27

Hatvan éve az olvasók szolgálatában + galéria, videó

A Kaffka Margit Fiókkönyvtár a Petneházy bérházak egyik lakásában 1962-től kezdve várta felnőtt és gyermekolvasóit.

Fotó: Bujdos Tibor

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Kaffka Margit Könyvtára 60 éves jubileumát ünnepli idén, ennek alkalmából bensőséges ünnepséget tartottak pénteken délelőtt. A Park utca 8. szám alatt, a volt Vörösrák étterem épületében 2007 decemberétől megújult környezetben, 160 négyzetméteren tágas, esztétikus, hangulatos könyvtár fogadja a látogatókat. Az itt töltött 15 évük is mozgalmas volt, hűséges olvasóik pedig végig velük voltak. 

A könyvtár fontos az itt élők közösségének és maradhat a jövőben is, hiszen mindent megtesznek azért, hogy továbbra is működjön – mondta köszöntő beszédében Bazin Levente, az önkormányzat kulturális ügyekért felelős bizottságának elnöke. 

Hatvan év alatt a könyvtárban dolgozó szakemberek sokat tettek azért, hogy az intézmény túlmutasson a könyvek kölcsönzésén, rendezvények szervezésén, az ott létre jött közösség tartja életben – hangsúlyozta Borkuti László, az önkormányzat közművelődési és turisztikai tanácsnoka. 

Kezdetben egy 80 négyzetméteres lakásban voltak, de folyamatosan gyarapodott a kötetek száma, ezért kellett nagyobb helyre költözniük 2007-ben. Mára már 15 ezer kötetes állomány szakirodalmat, felnőtt és ifjúsági szépirodalmat, illetve zenei gyűjteményt kínálnak az olvasóknak – emelte ki Tumikné Csurák Ágnes, a megyei könyvtár városi hálózati osztályvezetője. Számos népszerű rendezvény, zenei klub, gyermek program, irodalmi klub, világjáró klub, önképző kör színesíti a palettát – tette hozzá az osztályvezető.  

Az jubileumi rendezvény zárásaként emléklapot adtak át a könyvtár dolgozói leghűségesebb olvasójuknak, Jászka Imrének, majd felszeletelték és körbe kínálták az ünnepi tortát.

Baráti közegben 

Tíz évig, 2021-ig volt a miskolci városi könyvtár dolgozója, kezdetben gondnokként, majd műszaki csoportvezetőként. Ez idő alatt a könyvtár belső működését, munkatársait is megismerte és mint olvasó is részt vett a mindennapokban – mondta el a Borsod Online-nak Barta Gábor, a miskolci 3. számú önkormányzati választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje. Hozzátette: szeretetteljes, baráti közösségben dolgozhattak együtt a könyvtárban. Vélhetően ezért is hívták meg a mai jeles eseményre.

A beltartalom mellett az évek során sokat kellett azért is tenni, hogy az intézmény épülete és környezete is folyamatosan szépüljön. Az állagmegóváson túl például a bejárat felé vezető lépcsősor akadálymentesítését, valamint korlátját is kicserélték, amely korábbi, önkormányzati képviselősége idején történt. A könyvtár előkertjét pedig körbekerítették, hogy illetéktelenek ne használhassák szemétlerakónak – jegyezte meg a képviselőjelölt. Az épület egy park közepén zöldövezeti környezetben van, ami áldás, de a fákra is ráférne már a karbantartás, amely sürgető lenne. Nem kivágni kell, csak ritkítani a házakon túlnőtt magas és terebélyes fák lombkoronáját, mert nem engedik már át a napfényt és emiatt nappal is sötét van a lakásokban – vélte Barta Gábor.

Ami a Kaffka Margit Könyvtárhoz fűződő viszonyát illeti, nem szeretné megszakítani a kapcsolatot továbbra sem az intézménnyel, mert fontos nemcsak az ő életében, de mások számára is. A könyvtár a kultúra szerető, tájékozódni vágyó emberek helye lesz mindig is. 

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában