Program

2022.08.26. 13:00

Jön a XVI. Császtai Búcsú

Szeptember 3-án egész napos programokkal várnak mindenkit a Császtai Szőlőhegyen.

ÉM

Fotó: Ádám János

Idén is megrendezi az Edelényi Hegyek Közössége és Edelény Város Önkormányzata a Császtai Búcsút, amelynek már a részletes programját is közzétették a napokban. Idén egy kis újdonságként közösségi futással nyitják a napot, melyben az Edelényi Futók Egyesülete működik közre partnerként. A kutyabarát sportesemény 8.45-kor rajtol 7 és 16 kilométeres távon. 10 órától startol a hagyományos főzőverseny „Had főzzek ma magamnak” címmel. A szeptember 3-ai Császtai Búcsú hagyományos programeleme a szabadtéri Szentmise, melyre a Nagyszínpadon 11-12 óra között kerül sor.

A Kálvária-színpadon 12.15-kor indulnak a programok, elsőként jó ebédhez szól a nóta Gáspár Anni és Kádár Zsuzsi nótaénekesek közreműködésével. Kedvcsináló látvány és örömzenélést tart Miskolci Balogh Zoltán és zenekara. 14 órakor tartják az ünnepélyen megnyitót, amelyen a Ködmön Formációs Táncegyüttes edelényi csoportja működik közre. Az Edelényi Férfikórus műsorát az edelényi borok kóstolása színesíti a Barátok Borkútjánál, majd kihirdetik a főzőverseny eredményét. 

Fotós: Kozma István

15 órától ismét a Ködmönösök állnak színpadra, őket pedig Jancsó Dóra és Kovács Szilárd Dallamok szárnyán című műsora követi operett és musical dallamokkal. Természetesen nem maradhat el a Császta Néptáncegyüttes műsora sem, őket pedig a búcsú sztárfellépője, Delhusa Gjon követ a színpadon, aki 50 éves jubileumi koncertjével érkezik. Az énekest lovagi bemutató és fegyvermustra követi Mátyás király lovagjaival, a Debreceni Történelmi Korok hagyományőrző Egyesület prezentálásában, majd a Zorall zenekar ad élő nagykoncertet 18 órától.

A szervezők most is gondoltak a családokra, a gyerekeket népi játszótér, kézműves játszóház, arcfestés, lufi hajtogató bohóc, ugrálóvár, óriáscsúszda, kirakodóvásár várja. A korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenes busz- és Dottó járat segíti a városból a feljutást a szőlőhegyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában