Miskolci Egyetem

2022.03.13. 12:00

Robotokkal versenyeztek

Az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter ismét lehetőséget kapott az Agrárminisztériumtól a Spikee Rescute programozóverseny megszervezésére.

Apagyi Beáta

Az esemény a keddi napon valósult meg a Miskolci Egyetem Díszaulájában, ahol dr. Varga Judit, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke, az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter, valamint az eseményt támogató Evosoft Hungary Kft. képviselői adták át a verseny győzteseinek a díjakat. 
 

Fókuszban a vízgazdálkodás 
 

– A minisztériummal már harmadik alkalommal rendeztük meg a versenyt az ötödik közös projektként. Most is a 9–14 éves korosztályt céloztuk meg, amelynek három feladatot kellett teljesítenie: kutatómunka-prezentáció, robotkonstrukció és robotfutam. Ezek közül a legkomplexebb, leglátványosabb és talán legizgalmasabb feladat a robotfutam volt, ahol a Lego Education ­Spike robotoknak, melyeket az informatikai klaszter biztosított, hét feladatot kellett elvégezniük a kizárólag erre az alkalomra építtetett pályán – számolt be Tarjányi-Koczák Mariann, a verseny fő szervezője. 
– A verseny célja kettős: a diákok érzékenyítése a vízgazdálkodási problémákra digitális technológiák felhasználásával. Fontos, hogy a tanulók közelebb kerüljenek a vizek világához, és megismerhessék az vízgazdálkodási munka sokrétű feladatait, és játékos formában hívjuk fel a figyelmüket környezetünk tudatos megóvására – mondta. 
 

Skillek fejlesztése 
 

– A robotok segítségével a diákok a programozás és az algoritmikus gondolkodás alapjait sajátítják el, melyeket a verseny során hasznosítanak. A ­Spikee Rescute bajnokságon a részt vevő csapatok nem kizárólag a programozás területén mérhetik össze tudásukat, hanem nagy hangsúlyt kap az úgynevezett soft skillek fejlesztése is, azaz a kooperáció, a kommunikáció és a csapatmunka, természetesen mindez a célcsoport életkorához igazítva – emelte ki. 
 

Megkapták a robotokat 
 

– Az első három helyezett csapat iskolája a felkészülésre megkapott robotokat a verseny fődíjaként megtarthatta, de a szponzoroknak köszönhetően senki sem távozott üres kézzel. Az idei évben ismét élmezőnyben végzett az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda, először indult a Herman Ottó Gimnázium, amely az ezüst­érmet szerezte meg, a dobogó harmadik fokát a Szilágyi Dezső Általános Iskola csapata foglalhatta el – tette hozzá Tarjányi-Koczák Mariann. 
 

(A borítóképen: Erős koncentráció után útnak indulhat a robot)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában