Kilátástalan helyzet

2022.01.31. 07:00

Kilenc évig harcolt gyermekéért

Péter kilátástalan helyzetbe került. Bár ő nevelheti a kislányát, de a pereskedésre mindene ráment.

HE

Gál Péter kilenc évig küzdött azért, hogy a kislányát ő nevelhesse. A most 12 éves „Manóka” már vele van, de a hosszú évek pereskedése az apa minden pénzét felemésztette, sőt jókora mínuszba került. Ráadásul az elmúlt három hónapban elveszítette az édesanyját és az édesapját is, akik mindvégig támaszai voltak. Péter úgy érzi, most kilátástalan helyzetbe került.

 

Kálvária 

 

 

– Rendőrtiszt voltam a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A vonaton ismerkedtem meg a későbbi feleségemmel – kezdte történetét Péter. – A rendőrszállón laktunk, és 2009-ben megszületett a kislányunk. Kezdetben minden jól ment, de a feleségem megismerkedett egy másik férfival, akivel Németországba akartak költözni, vitték volna a kislányomat is. Ez szerencsére nem történt meg, de a kezdetektől harcoltam a gyerekért, mert tudtam, hogy nálam biztonságban lesz, és szeretetben nőhet fel. Akkor „Manóka” 4 éves volt. A kirendelt pszichológus is azt állapította meg, hogy nálam lenne jó helyen, és egyébként a kislányom mindig minden hivatalos meghallgatáson azt mondta, hogy ő apával szeretne élni. Több hatóság is azt állapította meg, hogy a gyermeket nálam kell elhelyezni. Az első fokon eljáró bíró nekem ítélte a gyereket, majd a második körben már az anyának adták – sorolta Péter. 

 

Végül másodfokon is az anyának ítélték a kislányt. Ekkor kezdődött el az apa kálváriája. Több szabálytalanságot is felfedezett az eljárás során, de tudta, hogy csak hivatalos úton tudja visszaszerezni gyermekét. Az ügy ment tovább a Kúriára, de ott sem a javára döntöttek. Ezután az Alkotmánybíróság következhetett volna, majd a hágai Nemzetközi Bíróság, de Péternek ekkorra elfogyott minden pénze. A miskolci lakását is el kellett adnia, a szüleihez költözött, akik szintén a városban laktak.

 

Végtelen perek 

 

 

– A szüleim folyamatosan támogattak, hiteleket vettek fel, hogy tudjam fizetni az ügyvédeket. Pedig ők sem voltak jó egészségi állapotban. Édesanyám megvakult a cukorbetegsége miatt, az édesapám pedig vélhetően demenciában szenvedett. A kislányom folyamatosan nálam akart lenni. Kilencéves volt, amikor azt mondta, hogy ő öngyilkos lesz az anyja miatt. Kiderült, hogy a volt feleségem rendszeresen bántalmazta a gyereket, testileg és lelkileg is. Később eljárás is indult ellene. A Kúria ítélete után két évet kellett várnom, hogy újra elindítsam a pert a gyermekelhelyezés megváltoztatása ügyében. Ez négy évig tartott, de megérte harcolni, mert végül megkaptam a kislányom végleges és kizárólagos felügyeletét – zárta volna boldogan az apa a történetet, ha nem lenne óriási bajban. 

Mint mondta, az ügyvédi költségek, a gyermektartás, a láthatásra utazás havi több mint 150 ezer forintot emésztett föl az adósságai mellett. 

 

Most két állásban kénytelen dolgozni, hogy legyen elég pénze. Húszmillió forintos tartozása van, és úgy érzi, hogy soha nem fogja tudni kifizetni. Fel kellene újítania a szülei lakását, amiben laknak, mert az édesapja itt halt meg, és az ingatlan egy része még a 40 évvel ezelőtti állapotban van. Bútorokra is szüksége lenne. Kellene pénz édesapja temetésére is, és a hagyatéki tárgyalás szintén jelentős összegbe kerül majd. Háromszor műtötték, így szeretne egy olyan munkahelyet, ahol valamilyen szellemi munkával meg tudna keresni annyi pénzt, amennyit most két állással. Pedagógiai végzettsége is van.

 

Az apai szeretet hajtotta 

 

 

– Keresek egy olyan céget vagy vállalkozót is, aki a lakásfelújítást fel tudná vállalni, és ezzel egy új élet alapját teremteni meg kettőnk számára. Végig az apai szeretet hajtott. Imádom a gyermekemet, és mindig azt mondtam, hogy vele vagyok egy egész, nélküle nem létezem. A kislányom egyébként egy kis csoda. Többször mentett már életet, a saját nagymamájáét is – tette hozzá Péter, aki szintén többszörös életmentő.

 

(A borítóképen: Gál Péter és lánya)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában