Aszfaltozás

2021.10.11. 12:11

Surranósávot aszfaltoznak a Gesztelyi körforgalomnál

Hétfőn reggel egy úgynevezett surranósávot kezdtek aszfaltozni a 37-es úton, a Gesztely és Hernádkak közötti körforgalomnál.

Horváth Imre

Fotó: Horváth Imre

A sáv a Szerencs felé tartó irányban fog segíteni lehajtani Hernádkak irányába.

Mint többször beszámoltunk már róla, négysávosítják a 37-es számú főközlekedési út Gesztely és Szerencs közötti szakaszát. A munkálatok gőzerővel haladnak, az érintett szakasz teljes hosszában dolgoznak, és már a bekecsi körforgalom építése is elindult néhány hete.

A szakaszon a beruházás keretében négy körforgalom épül majd: a kiindulási pontnál a már meglévő gesztelyi körforgalmat többsávos, turbó körforgalommá bővítik, illetve az újharangodi, a taktaharkányi és a bekecsi lehajtóban teljesen új épül.

Korábbi megkeresésünkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a gesztelyi kapcsán azt írta, a közművezetékek kiváltási munkáitól függően várhatóan 2022 elején kezdődik meg az építkezés a körforgalomnál. Ez forgalomkorlátozással jár majd, amiről a NIF Zrt. időben tájékoztatja a lakosságot.

A surranósávot egy hete alakították ki és betonozták, most pedig aszfaltburkolatot is kapott. Íve és kialakítása alapján nem lesz része a leendő turbó körforgalomnak, a legvalószínűbb, hogy az építési munkálatok elkezdésekor a Hernádkak irányába való be-, lehajtás zavartalanságát fogja biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában