falunap és közösségi sportnap

2021.08.17. 14:30

Térségi ünnep Hidvégardón

Nagyszabású falunapot és közösségi sportnapot rendeztek szombaton az észak-borsodi településen.

Fotó: Ádám János

A térségi szintű eseményen közel ezer fő vett részt. A nap színes programkínálatában között többek között főzőverseny, katonai fegyverbemutató, honvédségi toborzó, középkori lovagi torna, nótaelőadások szerepeltek, a rendezvényt este könnyű­zenei koncertek zárták.

Az ünnepélyes megnyitón Tirpák László polgármester köszöntötte a vendégeket. Beszédében hangsúlyozta, hogy a szépen fejlődő település legfontosabb célkitűzése a falu népességmegtartó erejének növelése, amelyet további munkahelyek megteremtésével és fejlesztésekkel próbál elérni.

A rendezvény egyik védnöke, Riz Gábor, a térség ország­gyűlési képviselője a résztvevőkhöz szólva többek között beszélt a térség úthálózatának, kiemelten a Hidvégardó és Tornaszentjakab közötti út megújításának fontosságáról. Az esemény másik védnöke, Benkő Tibor honvédelmi miniszter nevében Boldizsár Gábor ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztályának vezetője beszédében emlékeztetett, hogy a honvédség aktívan részt vállal az északi határszakasz védelmében, de a koronavírus-járvány kapcsán is segítette hazánk polgárait.

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a trianoni határok szimbolikussá válásával a felvidéki családok is egyre gyakrabban keresik Hidvégardót lehetséges új otthonukként.

Szent-Királyi László tűzoltó ezredes, a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője beszédében méltatta a tűzoltóság kiemelkedő munkáját, amely a település biztonságát is hivatott szolgálni.

A köszöntők sorában végül Hangó Pál, a MÁV-Start Zrt. miskolci területi igazgatója üdvözölte a megjelenteket, köztük a jelen levő vasutas dolgozókat, megemlítve, hogy maga is többször járt már a településen. Kiemelte: a vasúti járműpark folyamatos megújulásával magasabb szolgáltatási színvonalat tudnak nyújtani a térségben élők számára.

A rendezvényen részt vett mellettük Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, Hudák Zita, az Edelényi Járási Hivatal vezetője, Bene-Czeglédi Natália, az Encsi Járási Hivatal vezetője, valamint a térség mintegy 20 településének polgármestere a határ mindkét oldaláról.

(A borítóképen: Néptáncosok fellépése)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában