Rendkívüli miskolci közgyűlés

2021.08.27. 09:00

Beismerte a baloldal a közlekedési káoszt

Helyreigazítás: „A honlapon 2021. augusztus 27-én megjelent, valótlan, 300% mértékű díjemeléssel szemben a lakások bérletéről szóló 22/2020. (IX.1.) számú, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által 2020. augusztus 27-én elfogadott önkormányzati rendeletben meghatározott bérleti díjak 2024. évig átlagosan 20% és 57% közötti mértékben fognak emelkedni 2020. évhez képest.”

20210812 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország MVK illusztráció. Katasztrofális a Miskolci tömegközlekedés.

Forrás: ÉM

Fotó: Ádám János

Beismerte a baloldal a miskolci tömegközlekedési káoszt: Szilágyi Szabolcs jobbikos képviselő arra szólította fel a polgármestert, váltsa le Demeter Pétert, az MVK Zrt. vezérigazgatóját. 

 

Tizenhárom napirendi pontot tárgyalt a csütörtökre összehívott rendkívüli miskolci közgyűlés, de a legnagyobb várakozás az első kettőt kísérte. Ezek voltak ugyanis azok, amelyeket – a minősített többség hiányában – a június 30-i rendes közgyűlésen nem sikerült elfogadtatni a városvezetésnek. Akkor az volt a gond, hogy a Velünk a Város frakció DK-s képviselőcsoportjának három tagja – Hegedűs Andrea, Borkuti László és dr. Mokrai Mihály – nem ment el a tanácskozásra.

 

300 százalékos emelés

 

Ezúttal nem bízták a véletlenre a szavazást, mindhárom korábbi „renitens” képviselő ott volt a közgyűlésen és részt is vett a voksoláson, azaz mind a lakások bérletéről szóló önkormányzati rendelet, mind a város építési szabályzatának módosítása 16 igen szavazattal megkapta a szükséges többséget. A lakásrendeletet Szopkó Tibor alpolgármester ugyan korszakalkotónak nevezte, de a Fidesz és a KDNP képviselői nevében Soós Attila jelezte, a frakciószövetség nemmel szavaz a „népnyúzó” rendeletre, amely újabb nagy terhet jelent a miskolci lakásbérlők számára – többek között – azzal, hogy összességében 300 százalékkal drágítja a lakbéreket.

Dr. Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetője arra is rámutatott, hogy a rendelet semmiféle komoly szankciót nem tartalmaz azokkal a bérlőkkel szemben, akik nem tartják be a közösségi együttélés szabályait. Ez olyan állapothoz vezethet ismét, mint a fészekrakók idején volt.

 

Mi lesz veled, Búza tér?

 

A Javaslat az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet módosítására törzsvagyonból kivonás tárgyában című előterjesztés is hosszas vitára gerjesztette a képviselőket. Az anyagból kiderült ugyanis, hogy két Búza téri területről – az őstermelői piacról és a mellette lévő autóparkolóról van szó, amelyeket – a döntés birtokában – a Búza téri piacot működtető társaságba akarja apportálni az önkormányzat. Abba a társaságba, amelynek többségi tulajdonáról nemrég mondott le a város. A Fidesz–KDNP nevében felszólaló Soós Attila előrebocsátotta, nem támogatják a rendeletmódosítást. Kifejtette, a piacot működtető céggel soha nem volt zökkenőmentes a kapcsolat. A többségi tulajdonról való lemondással olyan helyzet alakult ki, hogy a főtulajdonos immár akár meg is szüntetheti a város éléskamrájának tartott piacot. „Fennáll a reális veszélye annak, hogy a piac teljesen megszűnik” – húzta alá. Hozzátette, már most azt hallani a bérlők között, hogy a tulajdonos többszörösére akarja emelni a bérleti díjakat.

Dr. Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetője feltette a kérdést: A piaccal kapcsolatban mit titkol a városvezetés? Miért nem lehet nyilvánosságra hozni a korábbi döntéseket, amelyeket önálló hatáskörben hozott meg a polgármester? Amíg nem lehet tisztán látni a piac dolgában, mert nem mondja el a városvezetés, mi a konkrét szándéka, addig nem lehet támogatni sem további döntéseket. Jelezte, hogy már 2009-ben az akkori szocialista polgármester, Káli Sándor jelezte, hogy a piaccég nem tud rendesen működni. Ez azóta sem változott. Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az anyagban komplex tervezési folyamatot emlegetnek. Ezt szeretnék megismerni.

A városvezetés részéről érdemi válasz nem hangzott el a Búza téri piac ügyében.

 

„Kisiklott” közlekedés

 

Az igazi bomba a Javaslat az MVK Zrt.-vel fennálló közszolgáltatási szerződés módosítására című napirend kapcsán robbant. A módosítás a 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatással beszerzendő tíz darab elektromos hajtású busz és a hozzá kapcsolódó mintegy 640 millió forintos önkormányzati önrész miatt vált szükségessé.

Szilágyi Szabolcs egyértelműsítette, az MVK vezérének távoznia kell Fotó: Ádám János

A napirendi pont vitája azonban a szinte teljes miskolci lakosságot érintő, káoszba fulladó busz- és villamosközlekedés irányába mozdult el. Lényegében – pártállástól függetlenül – nem volt olyan képviselő, aki azt mondta volna, hogy nincs semmi gond, hiszen – ha nem saját bőrükön – a polgárok jelzései alapján tudhatják, hogy fejetlenség uralkodott el ezen a fronton.

Demeter Péter, az MVK vezérigazgatója

A városvezetés oldaláról most is próbálták azzal magyarázni, hogy nincs elegendő pénz a megfelelő közösségi közlekedésre. A Velünk a Város frakció tagja, Szilágyi Szabolcs azonban felháborodásának hangot adva közölte, hogy az nem lehet pénzkérdés, hogy az utolsó villamos várja meg az utolsó vonatot, vagy hogy egy városi ünnep után biztonsággal hazajuthasson az ember mondjuk az Avasra. Ilyenkor kötelező lenne pluszjáratokat beállítani. Végül arra szólította fel Veres Pál polgármestert, hogy váltsa le Demeter Pétert, az MVK Zrt. vezérigazgatóját, aki bebizonyította szakmai alkalmatlanságát. A felvetésre nem érkezett válasz.

(A borítóképen: Folyamatosan változó menetrend, megszüntetett vonalak, pontatlanul közlekedő járművek és tömeg – ez jellemzi az elmúlt időszakban Miskolc közlekedését)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában