Száz év után méltón pihenhetnek

Szaitz Mihály, Ranicsku Miklós, Schvarcz Gusztáv: három név, amelyet elsőként olvasunk le a sok-sok sírtábláról. Fiatal emberek voltak, alig 30 évesek, amikor 1914-ben vagy 1915-ben életüket vesztették, és itt, Miskolcon leltek végső nyugovóra az első világháborús katonatemetőben, a Tetemváron.

A sírok mellett találkozunk Tóth Arnolddal, aki könyvet írt a temetőről és Jernei Péterrel, a II. Észak-magyarországi Cserkészkerület elnökével, hiszen a temetőt hatalmas munkával a cserkészek tárták fel.

– Az átlagéletkoruk 28 év volt – mondja Tóth Arnold, amikor megjegyezzük, mennyire fiatalok, akiket idetemettek. 630-an fekszenek itt, van néhány idősebb, 50 és 70 év közötti, a legfiatalabb alig 17 éves. Ő egy civil áldozat a galíciai frontról.

Rendezett sorokban

A temetőben rendezett sorokban kis táblák jelzik a sírokat. Beszélgetőtársaink fotókon mutatják, milyen volt korábban a terület: fás, bokros, elhanyagolt. Másfél évtized munkája, amit most láthatunk. Tóth Arnold könyve „Első világháborús katonai temető Miskolcon” címmel májusban jelent meg, így ő meséli el, mit lehet tudni a temető történetéről.

– Amikor 1914-ben kikerültek a frontra az első alakulatok, a galíciai fronton épp tífuszjárvány pusztított. Miskolc is része volt annak a 14 kórházból álló hálózatnak, amelyet Észak-Kelet Magyarországon állítottak fel, Kassa után a miénk volt a második legnagyobb. A világháború éveiben több tízezer beteg és sebesült fordult itt meg, körülbelül 5 ezren meg is haltak.

– Az első időkben a halottakat a felekezetük szerinti temetőbe temették, de amikor 1914 őszén látták, hogy nagyon sokan halnak meg, rájöttek, hogy egy önálló katonai temetőre lesz szükség. Azért ezt a területet jelölték ki, mert mellette volt akkortájt a köztemető. November végén kezdték el idetemetni a kórházban elhunytakat. Úgy gondolták, valószínűleg sokáig elég lesz ez a terület, de aztán 1915 januárjában már a napi 5-15 temetés idején kiderült, ez nem így van. A nagy Hősök temetőjét jelölték ki, márciustól már oda temettek – magyarázza a történész. Vagyis nagyjából három-négy hónap alatt hunyt el a 630 ember.

– Kevesen vannak köztük magyarok – folytatja. – Az Osztrák-Magyar Monarchia soknemzetiségű hadseregének különböző nációihoz tartoztak 150-féle alakulatból. 12 ország állampolgárai lennének ma.

Tóth Arnold sorolja: vannak köztük bosnyákok, vannak szerbek, horvátok, olaszok, osztrákok, csehek, szlovákok, lengyelek, ruszinok, románok. Van köztük 14 orosz, ellenséges alakulatok katonái, hadifogolyként hunytak el a miskolci kórházban.

Tífusz, vérhas

– 75 százalékuk nem sérülés miatt, hanem betegségben, főleg tífuszban, vérhasban hunyt el. Vannak köztük polgári személyek, szekeresek, kocsisok és a kórház személyzetéből is néhányan – tudjuk meg. – Az akkori Magyarország nagy sikere volt, hogy a karanténkórház-hálózat meg tudta állítani a fertőző betegségek behurcolását, 1915 végére csillapodott a járvány a hadseregen belül is, a polgári lakosság pedig nem fertőződött meg.

– Tudhattak-e a hozzátartozók arról, hogy Miskolcon halt meg a szerettük? – kérdezzük.

– Viszonylag kevés köztük az ismeretlen katona, 19 fő. A többség családját kiértesíthették, bár azt konkrétan nem tudhatták, hogy a több miskolci temető közül melyikben temették el. Az viszont tény, hogy a feltáráskor néhány olyan síremléket is találtunk, amelyeket hozzátartozók állíthatták a háborút követő években. Ma pedig már rendszeresen ég néhány mécses itt a halottak napja alkalmából.

Tóth Arnold még meséli, az 1920-as években emlékművet állítottak eleink a temetőben, és a temetések idején felállított fakereszt-fejfákat közadakozásból egyforma, szögletes fejkövekre cserélték.

Majd az évtizedek során a temető teljesen elfelejtődött. A rendszerváltozás korszakát már úgy élte meg, mint egy „nagy dzsungel”. Erről már Jernei Péter tud mesélni.

– Igazából nem is mi kezdtük a feltárást, hanem az öregcserkészek – kezdi. – Amikor a rendszerváltás után újraalakult a cserkészszövetség, ki-kijártak takarítani, később minket, kiscserkészeket is hoztak. Csak az öregcserkészek elmeséléséből tudtuk meg, mi ez a helyszín, előtte legfeljebb a megmaradt emlékművet láttuk, sokáig nem értettük, csak tettük, amit ránk bíztak.

Aztán később, már 2005-ben az akkor már felnőtt, fiatal cserkészeknek eszébe jutott a gyerekkori program, és gondolták, megnézik, mi is van ott. És elkezdték szervezni a rendrakást, az elején fogalmuk sem volt, mekkora terület vár rájuk. Feltűntek a már föld lepte sírkövek. Minden évben tavasszal és ősszel dolgoztak néhány napot, irtották a cserjét, ecetfákat, ám legközelebb gyakran majdnem kezdhették elölről.

– A 15 év alatt megmozgattunk közel 800 önkéntest – összegez Jernei Péter. Eleinte felszerelésük is alig volt, a legvégén jutottak el odáig, hogy a Honvédelmi Minisztérium pályázatán nyert összegből tudtak eszközöket vásárolni. A feltárás során kiásták az eredeti sírköveket (70 sornyi sírkő), alig látszódtak már rajtuk a nevek. Dokumentálták a sok-sok adatot, ami végül összeállt egy adatbázissá. A munka vége már túlhaladta az önkéntesség szintjét, ekkor már újra egy pályázat segített: a minisztérium támogatásával az önkormányzat készíttette el az adatbázis alapján azokat a kőtáblákat, amik most a temetőben állnak a régi kőlapok helyén.

Közel 800 önkéntes

– 2017-ben vált lehetővé, hogy elkészüljön a könyv – mondja Tóth Arnold. – Azt tudtuk, hogy a Hősök temetőjéről és erről a hősi kistemetőről is készült temetőkataszter a két világháború között, ami Dobrossy István történész hagyatékából ekkor került a levéltárba. Akkor már javában folyt itt a feltárás. Amikor megtaláltuk a temető parcelláinak teljes névsorát, összevetettem az önkéntesek által feljegyzett nevekkel és a halotti anyakönyvek adataival. Érdekes, mert most 7 oszlopban vannak a sírok, de kiderült, volt még egy nyolcadik is, de azt már teljesen benőtte a természet. Az adatbázis hatalmas lett, minden egyes névhez 32 adat tartozik a születési helytől kezdve azon át, hogy milyen alakulatban harcolt, a halála okáig. Ennek az elemzése és maga a táblázat is szerepel a kiadványban.

– Megrendítő arra gondolni, hogy mi most itt állunk, például Szaitz Mihály sírja mellett, és valaki 500 kilométerrel arrébb őt keresi, és nem tudja, hogy itt nyugszik – mondja Jernei Péter.

Megjegyzik, az ő munkájuk befejeződött. A könyv digitálisan formában szabadon elérhető. Önálló életre kelhet, és talán még több mécses jelenik meg itt, a kis katonatemetőben.

(A borítóképen: Tóth Arnold és Jernei Péter a helyszínen meséltek a katonatemetőről)