Kánikula

2021.06.24. 15:30

Hűs szobában kicsik, nagyik

Klímával, árnyékolással, folyadékkal és zuhanyozással enyhítik az óvodák és az idős­otthonok a meleget.

Detzky Anna

Forrás: Shutter

Fotó: Shutterstock

A hőség jobban veszélyezteti a gyerekeket és az időseket, mint a középkorúakat. A legkisebbek közül sokan nyáron is a bölcsődében vagy óvodában töltik napjaikat. A legidősebbek egy része pedig otthonban él, ezért nem mellékes, hogy ezek az intézmények hogyan vértezik fel magukat a kánikula ellen.

Árnyékos fák alatt

– Folyamatos folyadékpótlást biztosítunk a gyerekeknek. Emellett bárhol, bármilyen helyiségben is tartózkodnak éppen, mindig tiszta, friss vizet készítünk ki számukra – mondta Szántó Jánosné Rácz Rita, a Tiszaújvárosi Református Óvoda intézményvezető-helyettese. – Akik állandóan bent vannak az óvodában, azok délelőtt és délután is lezuhanyoznak, felfrissítik magukat. Azonkívül nálunk az intézmény klimatizált. Ameddig az udvaron tartózkodnak a kicsik, addig indítjuk be a légkondicionálót, hogy lehűtsük az épületet, így délután mindig hűvösben alhatnak. Az udvarunkon pedig nagyon szép, óriás fák állnak, és a csöppségek az árnyékba húzódva tudnak játszani.

Sok helyen az óvoda és a bölcsőde egy intézményen belül működik, de a legkisebbekre más szabályok vonatkoznak.

– A bölcsődések csak 10 óra előtt mennek ki a levegőre, egyébként bent maradnak a csoportjukkal. Bár náluk nincs klíma, de odafigyelünk rá, hogy mindig eleget igyanak játék közben – fejtette ki Barcsák Pálné, az Arnóti Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bölcsőde vezetője. – Az óvoda épületét felújítják, ezért az ovisokkal napközben a művelődési házban vagyunk klimatizált helyiségben. 11 és 15 óra között mindig bent tartózkodunk. Az eredeti óvodaépület nem messze van innen, és az udvara továbbra is használható. A gyerekek a nagyra nőtt, húszéves fák árnyékába be tudnak húzódni, és vizet is viszünk ki nekik.

Az idősotthonok szintén igyekeznek mindent megtenni lakóik hűsítése érdekében.

– Mivel mi a tetőtérben vagyunk, nagyobb a meleg nálunk, mint más intézményekben. A tetőablakokat besötétítjük a szobákban, és bekapcsoljuk a ventilátorokat – számolt be Szabó ­Rózsa, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthona – Miskolc intézményvezetője. – Minden szobában van fürdőszoba, így lakóink akkor zuhanyozhatnak, amikor akarnak. Gyakrabban kínáljuk őket folyadékkal, és nagy mennyiségben készítünk limonádét. Akiket lehet, azokat levisszük az udvarra, és több eseményt szervezünk oda. A parkunk szép, fákkal van teli, árnyékos és szellős.

– Az intézményünk klimatizált, tehát a lakóknak a légkondicionáló biztosítja a jobb levegőt. Az időseket rendszeresen fürdetjük és folyadékkal kínáljuk – osztotta meg Nyikes Zoltánné, a Matyóföldi Idősek Otthona vezetője Mezőkövesdről. – Ami kicsit kellemetlen, hogy a maszkviselés még kötelező nálunk. 11-től 15 óráig pedig nem mehetnek ki az udvarra a lakók. A jövőben tervezünk párakaput is felszerelni, ha sikerül balesetmentesen megoldanunk.

(A borítóképen: Akár a régi legyező is jó szolgálatot teljesíthet a melegben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában