gyalogátkelőhely

2021.06.08. 12:00

Használják az első okos zebrát Ózdon

A tervek szerint az országos szavazáson magasan nyert másik elkelő kivitelezése a nyár végére készülhet el.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Az ózdi önkormányzat a Bolyi Főúton, a Kresz-park szomszédságában lévő gyalogátkelőhely okosítását tavaly nyerte el a Generali pályázatán. A költségek ötven százalékát a biztosító társaság, másik felét pedig a város biztosította. Néhány nappal ezelőtt a szükséges fejlesztéseket elvégezték a helyszínen, így a gyalogosok birtokba vehették az okos zebrát.

A gyalogos közeledtével a járdán felkapcsolnak a fényvetők és villogni kezdenek a zebra sávja szintjén elhelyezett ledek. Innentől kezdve a Bolyki Főúti átkelő esetében már csak a közlekedők figyelmességén múlik a biztonság.

Már felmérték

Néhány héttel ezelőtt az is eldőlt, hogy Ózdon a Munkás úti zebrán is hasonló modernizációt hajtanak végre. A Generali országos szavazásán ugyanis ezt az átkelőt tartották a legveszélyesebbnek, itt is sok baleset történt az elmúlt évek során. Ezzel kapcsolatban Janiczak Dávid polgármester elmondta: a helyszínen megtörtént a felmérés, nyár végére ott is elkészülhet az „okosítással” a kivitelező.

(A borítóképen: A Bolyki Főúton már működik az első okos-zebra Ózdon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában