lehetőségek

2021.05.15. 07:00

Egyedülálló fejlesztések Bodrogkeresztúron

Több mint egymilliárd forintból valósíthatja meg álmait a település, ami a polgármester szerint sosem látott lehetőség.

Bacsó István

Forrás: PH

Körvonalazódnak az ez évi fejlesztések és a hozzájuk tartozó források Bodrogkeresztúron. Rozgonyi István polgármester tájékoztatása szerint példátlanul nagy forrásokat sikerült megszerezniük a település számára a 2021-es gazdasági évre, amelyekből számos célt megvalósíthatnak.

„Mérföldkőhöz érkezett a településünk ebben az évben, soha nem látott fejlesztési pénzösszegek érkeznek, amelyek a következő évtizedeket is meg fogják határozni Bodrogkeresztúr életében” – mondta a polgármester, aztán sorolta a feladatokat: „Még az előző pályázati ciklusban nyert pénzből a légkábeleket tesszük le a föld alá, amivel esztétikusabbá válik majd a falukép, aztán már az idei forrásokból fog megújulni teljes mértékben Keresztúr központi része. Erre több mint egymilliárd forint áll majd rendelkezésre. A szerződés még aláírásra vár, de a tárgyalások alapján már kijelenthető, hogy a Tokaj-Hegyalja fejlesztését célzó kormányzati programból, amelynek összege 150 milliárd forint, Bodrogkeresztúr kap mintegy 1,3 milliárdot. Ezúton is köszönjük dr. Koncz Zsófia képviselő fáradhatatlan munkáját és segítségét a források megszerzésében.”

Mérföldkőhöz érkezett a településünk ebben az évben

Rozgonyi István

Ebből a pénzből teljesen meg fog újulni a Rákóczi-ház, amelyből egy magas minőségű szálloda lesz. Nyolc apartmant alakítanak ki a házban, és lesz wellnessrészleg is. A legnagyobb előrelépés az lesz, hogy létrehoznak egy gazdasági övezetet, ahová várják a befektetőket, betelepülő cégeket. A település vezetője szerint máris nagy az érdeklődés ez iránt. Az önkormányzat a pályázati pénzből kialakítja a teljes infrastruktúrát: aszfaltozott utakat, közvilágítást, közműveket, a tízhektáros területen. Elsősorban tartós bérlőket várnak, de hajlanak a kompromisszumra is, ha egy cég saját tulajdonban lévő területen szeretne működni. A cél a helyi gazdaság felpörgetése és a folyamatos bevétel biztosítása. Ez az övezet az egész térség gazdaságát is fellendítheti, és új munkahelyeket is jelent majd az itt élőknek.

Rozgonyi István szerint egyszerre valósul meg, hogy a jövőben regionális turisztikai és gazdasági központtá válhat Bodrogkeresztúr. „Hiszünk abban, hogy a turizmus és az ipar megfér egymás mellett, csak szelektálni kell, hogy milyen ipari befektetést fogadjunk be” – tette hozzá.

Rendezési terv készült a település és a Bodrog-part közötti terület eddig kiaknázatlan lehetőségeinek hasznosítására. Közvetlen kapcsolatot alakítanak ki a két terület között. A folyó partján pedig két lebegő kikötő-stég létesül, ahol korábban nem volt kikötési lehetőség. Ezzel intenzívebben bekapcsolódhat a falu a vízi-turizmusba. Ez a fejlesztés Révész Máriusz kormánybiztos támogatásával valósul meg.

Megújuló templomok

Bodrogkeresztúr templomai is szépen megújulnak. Februárban befejeződött a görögkatolikus templom felújítása, és jól halad a református templomé is, amely kívül-belül megszépül. A római katolikus templomon is dolgoznak a szakemberek, ott egyszerre történik egy régészeti feltárás és a felújítás. A tervek szerint a hívek novemberben már újra itt vehetnek részt a szentmiséken. Érdekesség, hogy ez az egyetlen olyan, már a középkorban is létező templom az országban, amely még nem volt régészetileg feltárva, és az eddigi leletanyag egyedülállónak mutatkozik.

Szót kell ejteni arról is, hiszen a közelmúltban országos visszhangot is kiváltottak az itt történt események, hogy a település a „Csodarabbik útja” nemzetközi haszid-zsidó zarándoklat egyik fő állomása, ahová évről évre ezrével jönnek a látogatók. „Ez egyszerre egy nagy, megoldásra váró probléma, de egyben lehetőség is a falu számára” – fejtette ki a polgármester.

Ismert, hogy a járványügyi korlátozások miatt sem tavaly, sem idén nem lehetett a zarándoklatot a normál módon megtartani, és ebből idén komoly konfliktusok alakultak ki. Míg 2020-ban a polgármesterek jogosultak voltak az ilyen tömegrendezvényeket megtiltani, ebben az évben már nem. A kormány által az oltások számának alakulása mentén hozott enyhítések hírére százak indultak el, úgy, hogy a még érvényben lévő előírások betartását és a lakosság biztonságát nem lehetett megnyugtatóan szavatolni. Az ilyen helyzeteket kezelni kell.

„Bodrogkeresztúr önkormányzata a három legnagyobb magyarországi zsidó szervezettel van napi kapcsolatban annak érdekében, hogy összeegyeztessük a zarándokok és a helyben élők érdekeit. És csökkentsük vagy elkerüljük a konfliktusokat a jövőben. A zarándokok szívesen látott vendégek, de ez egy kis település, és ha egyszerre árasztják el ezrek, ráadásul a még tartó járvány idején, amikor a többség nálunk sem volt még beoltva, abból óhatatlanul keletkeznek összeütközések. Az önkormányzat a zsidó szervezetekkel együtt törekszik arra, hogy mindenkinek előnyös megoldásokat találjunk. Az oltakozás azóta sikeresen folytatódott, az emberek nagyobb biztonságban vannak, és az eddig elért eredmények és a még előttünk álló nagy lehetőségek mellett arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy sikerült megoldanunk, hogy minden oltásra regisztrált lakosunkat el tudtuk szállítani az oltópontra, az önkormányzat kisbuszaival” – mondta végezetül a polgármester.

(A borítóképen: Minden oltásra regisztrált lakosukat el tudták szállítani az oltópontra az önkormányzat kisbuszaival)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában