koronavírus

2021.03.02. 20:00

Már foglalják a szállásokat az ünnepekre

Húsvétra még visszafogottabban, nyárra már erőteljesebben érkeznek be a foglalások a megyei szállásokhoz.

Apagyi Beáta

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Hiába a járvány újabb hulláma, az emberek bizakodnak: a húsvéti szünet mellett a májusi és nyári előfoglalási hullám is megkezdődött, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból. Januárban 100 ezer új vendégéjszakát rögzítettek az áprilisi időszakra, ez februárban 33 százalékkal növekedett. A májusra leadott foglalások száma pedig 11 százalékkal több a tavalyihoz képest. A Magyar Turisztikai Ügynökség bízik a turizmus biztonságos keretek közötti újraindulásában, ami továbbra is az átoltottság függvénye. A szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és turisztikai attrakciók készen állnak a járványügyi előírásoknak megfelelő nyitásra – olvasható az NTAK honlapján.

Szerencsére nem hónapok

– A szállodák és vendéglátóhelyek alig várják, hogy végre kinyissanak, fogadhassák vendégeiket – kezdte Bágyi Péter, a Sárospatakon található Hotel Bodrog Wellness igazgatója. – Bár szomorú hír számunkra a járványügyi intézkedések kéthetes meghosszabbítása, szerencsére nem hónapokról beszélünk. A húsvét az év első olyan időszaka, amikor a családok elutaznak, kikapcsolódásra, pihenésre vágynak, szállodánk pedig szeretné ezt megadni számukra. Egyelőre még kevesen határozzák el magukat fix időpontok mellett, ennek ellenére szobafoglaló rendszerünk folyamatosan nyitott, az időpontok módosítása és visszamondása továbbra is térítésmentesen elérhető; élni kell a lehetőséggel, mert ha elérkezik a nyitás időpontja, tömeges foglalásokra számíthatnak a szállást kínáló helyek, a vendégek pedig jelentős áremelkedésekre. A korlátozások ideje alatt teljeskörűen megújultunk, a változásokat pedig szeretnénk minél hamarabb az ideérkezők elé tárni – tette hozzá az igazgató.

Oravecz Gergely, a miskolctapolcai Hotel Aurora vezetője úgy tapasztalja, hogy a húsvét utáni időszakot, májust, júniust célozták meg inkább a vendégek a foglalásokkal.

– Az elmúlt egy hét alatt körülbelül 35–40 százalékos telítettségről beszélhetünk, persze ez az átfoglalásoknak, lemondásoknak megfelelően változhat. Eddigi csomagajánlataink nem módosultak, ugyanazokkal a szolgáltatásokkal várjuk a megyébe látogatókat, mint eddig. Azt gondolom, hogy ha a kormány utat nyit az emberek előtt, jelentős forgalomra számíthatnak a turizmus, vendéglátás területén tevékenykedők. Szerencsések vagyunk, hogy optimisták tudtunk maradni mindvégig, a nehéz helyzet ellenére is, valamint hogy senkitől nem kellett megválnunk a személyzet tagjai közül, és együtt várhatjuk az újraindulást. Bár sok céggel állunk kapcsolatban, a legtöbbjük teljesen átállt online munkavégzésre, így megcsappant az üzleti vendégeink száma, viszont évek óta fogadunk sportcsapatokat, akiket csakúgy mint eddig, természetesen a járványügyi intézkedéseknek megfelelően, el tudtunk szállásolni hotelünkben – emelte ki Oravecz Gergely.

(A borítóképen: A többség tűkön ülve, szinte már összecsomagolva várja, hogy mikor indulhat már...)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában