odafigyelés

2021.02.02. 09:00

Senki ne fagyjon meg!

Hat település szegényeinek gyűjtenek téli ruhát Szurasenkó Dániel és önkéntes segítői.

Detzky Anna

Fotó: Ádám János

Ruhagyűjtési akciót tartottak vasárnap délután a Búza téri görögkatolikus templom parkolójában az Együtt Borsodért! kezdeményezés szervezői, amit minden hónap végén megismételnének. A járványhelyzetre való tekintettel zsákban becsomagolva várták a téli ruhaneműket: kabátokat, pulóvereket, meleg nadrágokat, sálakat, sapkákat, kesztyűket és takarókat. A következő gyűjtési alkalom február 28-án, ismét vasárnap délután lesz.

Védőfelszerelésben

– A pandémia miatt nem tudtuk elindítani a projektjeinket a tavalyi évben. Most viszont úgy látjuk, hogy a megfelelő biztonsági előírások betartása mellett a ruhagyűjtési akcióinkat meg tudjuk tartani – mondta Szurasenkó Dániel szervező. – Éppen ezért kértük az adományozóktól, hogy zsákolják be a ruhákat, de később átnézzük ezeket. Mi maszkban és kesztyűben vesszük át a zsákokat. Az adott időjárási körülményekhez igazodva minden hónapban újra megrendezzük az alkalmat. Most a téli, melegebb öltözékre fókuszálunk. Elsősorban gyermekeknek és időseknek való ruhákra lenne szükség. Miskolc legszegényebb részein kívül Fájba, Hejőpapiba, Parasznyára, Sajóecsegre és Sajóvámosba szállítjuk ki az összegyűjtött, használt ruhát.

A legrászorultabbaknak

Az ismeretségi körükbe tartozó legrászorultabb családoknak juttatják el a körülbelül száz zsák adományt, ami összegyűlt.

– Igyekszünk újra és újra feltérképezni a szükségleteket, hogy valóban a megfelelő helyekre tudjuk eljuttatni az adományokat. Három hete járjuk a várost. Csütörtökön például Lyukóbányában és a Vasgyár egy részén voltunk, ahol elképesztő mélyszegénységben élnek emberek. Miskolc peremvidékén és a Tetemváron is nagyon nagy a szükség. Az olyan családoknál, ahol a gyerek nem tud kabátban menni iskolába, vagy nincsen pénz cipőre – amit majd tavasszal fogunk gyűjteni – ez hatalmas segítség. Mivel egy viszonylag kicsi raktárhelyiséggel rendelkezünk, ezért nem szeretnénk sokáig tárolni a ruhákat, hanem szinte azonnal kiszállítjuk a házakhoz – tájékoztatott a szervező.

Hordható ruhát várnak

Szemléletet is formálnának az akciójukkal.

– Azt látjuk, hogy bármennyi ilyen jótékonysági akció van, sohasem elég.

A rászorultaknak nagyon nagy az igénye, és mi csak csepp vagyunk a tengerben. Az általunk ismert nyomornegyedekben nincs semmilyen olyan célterv, aminek a mentén előre tudnának lépni. Mi az adománygyűjtéssel tudtunk segíteni. Viszont igyekszünk arra ösztönözni mindenkit, akivel találkozunk, hogy próbáljon tenni magáért, különösen, ha még fiatal. Mindeközben szeretnénk az adakozás kultúráját is fejleszteni hazánkban, hiszen a ruhaadomány nem azonos a lomtalanítással. Kizárólag a jó minőségű, hordható viselet az, ami segítséget jelent, mert szabás-varrásra nincs kapacitásunk – emelte ki Szurasenkó Dániel.

(A borítóképen: Szurasenkó Dániel mutatja, mennyi adomány gyűlt össze vasárnap)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-voros-kod-alatt-sokan-kertek-a-segitseget-5126500/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/eletbe-lepett-a-voros-kod-a-minuszok-miatt-5124601/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában