ünnep

2020.12.23. 15:00

Teljesen más lesz a fiatalok szerint a karácsony

A megkérdezettek nagy része bensőségesebb ünnepeket vár, és otthon tölti majd a karácsonyt.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A fiatalok döntő többsége idén otthon tölti a karácsonyt – derül ki a K&H Ifjúsági Index negyedévente történő kutatásából. A felmérés célja a városokban élő fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait feltérképezni – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban.

Tavalyhoz képest több időt fognak családjukkal tölteni a 19-29 évesek idén, 87 százalékuk fog otthon maradni ebben a különleges helyzetben – olvasható a felmérésben. A kijárási korlátozások miatt a megkérdezett fiatalok bő egy harmada tervez csak rokonlátogatást, de ez inkább a fővárosra jellemző, ahol a válaszadók 43 százaléka indul útnak hozzátartozókhoz.

A megkérdezettek ötöde a tavalyinál több időt fog tölteni a párjával, gyerekeivel, viszont közel egy harmaduk kevesebbet lenne együtt idősebb rokonaival – szülőkkel, nagyszülőkkel – a múlt évi ünnepekhez képest, 5 százalékuk pedig úgy válaszolt, hogy egyáltalán nem fog velük találkozni.

Többet foglalkoznának magukkal

A fiatalok 78 százaléka véli úgy, hogy az idei karácsony nagyon különbözik majd a korábbiaktól a pandémia miatt – derül ki a kutatásból. Emiatt a válaszadók bensőségesebb ünnepeket várnak, több mint felük hosszabb időt fordítana magára, és hobbijaira. Mindemellett az aktívan keresők 42 százaléka állítja, hogy nem tud majd teljesen kikapcsolódni az ünnepek idején.

A járványügyi szabályok betartásáról is kikérték véleményüket: A 19-29 évesek közel három negyede szerint az emberek nem fogják majd olyan szigorúan betartani az intézkedéseket az idei ünnepek alatt.

Az ifjúsági index a fiatalok karácsonyi kiadásaira, ajándékvásárlási terveire is rákérdezett. Kiderült, hogy a 62 százalékuk szerint idén a karácsonyozást sokan hitelből fogják megoldani. A megkérdezettek 53 százaléka kevesebbet tud ajándékokra költeni, mint tavaly. A fiatalok harmada pedig azt tervezi, hogy ajándékok helyett inkább hétköznapi dolgokra költi a pénzt – írja a K&H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában