újjáépítés

2020.12.07. 18:30

Összefogás az új hídért

Megyehatáron átnyúló kezdeményezés formálódik a Kenézlő és Balsa közötti egykori Tisza-híd újjáépítése érdekében.

Bódisz Attila

Fotó: Gyenes Viktor

Aláírásgyűjtési kezdeményezés adhat új lendületet a zempléni Kenézlő és a szabolcsi Balsa közötti Tisza-híd újjáépítését célzó törekvésnek. Horváth Ferenc, Kenézlő polgármestere korábban beszélt róla, hogy nagyon sokat jelentene nemcsak településüknek, de az egész térségnek az, ha újból épített híd kötné össze a folyó által elválasztott két szomszédos régiót.

Dr. Hörcsik Richárd, Zemplén és Abaúj országgyűlési képviselője tudósítónknak elmondta: a napokban a járványügyi szabályok betartásával egy megbeszélést tartottak a beruházás által közvetlenül érintett települések vezetőinek, valamint a két térség országgyűlési képviselőinek részvételével. Hozzátette: ezen lefektették azokat a legfontosabb lépéseket, amelyeket az ügy sikere érdekében meg kell tenniük. A honatya kifejtette: három olyan állomást határoztak meg, amelyek nagyon fontosak. Az első magának a hídnak a megépítése, a második a hozzá vezető utak rekonstrukciója, a harmadik pedig a híd által generált együttműködési lehetőségek meghatározása. A megbeszélésen dr. Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg kettes számú választókörzetének ország­gyűlési képviselője, Horváth Ferenc, Kenézlő, Papp Gizella, Zalkod, Tamás János, Viss, Oláh István, Györgytarló, valamint a folyó túloldaláról Somogyi Szilvia, Balsa és Berecz János, Gávavencsellő polgármestere vettek részt. Dr. Hörcsik Richárd szerint az aláírásgyűjtés igazolja a kezdeményezés társadalmi támogatottságát, a polgármestereknek és a képviselőknek pedig a beruházás előkészítése, a lobbi a feladatuk.

A járvány megállította

A honatya emlékeztetett rá, hogy utoljára 2015-ben futottak neki az utolsó olyan magyarországi híd újjáépítésének, amelyet a II. világháború idején robbantottak fel és még nem állítottak helyre. Mint mondta, 2017-ben a Fidesz parlamenti szónokaként, módosító indítvány benyújtásával sikerült belerakni a Kenézlő és Balsa közötti hidat az Országos Területrendezési Törvénybe, amely alapfeltétele annak, hogy egyáltalán kezdeményezni lehessen az építést.

Tavaly kiderült, hogy a tervezés költsége 400 millió forint, amelyre úgy tűnt, meg is lesz a pénz, ám a koronavírus-járvány miatt egyelőre ez a munka nem kezdődött el. Szerencsére Varga Mihály pénzügyminiszter továbbra is támogathatónak tartja az ötletet, így a pandémia után jó esély van a folytatásra – fűzte hozzá a képviselő. Aláhúzta: a híd a Bodrogköz számára Nyíregyháza felé nyitná ki a lehetőségeket, a szabolcsi területek pedig a zempléni, helyközi turisztikai lehetőségekhez kerülnének közelebb, valamint a Tokaji borvidékhez.

(A borítóképen: A Kenézlő és Balsa közötti egykori híd a jelenben...)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában