Mikulás

2020.12.06. 08:30

Betartja a távolságot a vírusjárvány idején

Egy világjárvány sem állhat a Mikulás útjába. Idén is eljön a gyerekekhez, csak másképp.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Mikulás bekopogott minden ablakon, és integetett a gyerekeknek, miközben az ablakpárkányra tett csizmákba bekerültek az ajándékok – mondta Gálné Vasvenszki Judit, a nyékládházi Dargay Attila Gyermekvarázs Óvoda vezetője.

„Máskor személyesen adja át a Mikulás az ajándékot, most az ajtón kívül maradt”

Gálné Vasvenszki Judit

Énekeltek a nagyszakállúnak

A gyerekek végig énekeltek a nagyszakállúnak, vidáman és természetesen zajlott a „találkozás”, ami most nem is volt igazi találkozás. Máskor a Mikulás vagy úgy is hívjuk, hogy a Télapó, végigjárja a csoportokat és személyesen adja át az ajándékokat, most azonban az ajtón kívül maradt. Ezt a megoldást választották arra, hogy a gyerekeknek megmaradjon az élmény, de ne veszélyeztessék senki egészségét.

Simon-Mercz Brigitta és kislánya, Lili | Fotó: NHK

Emődön a legkisebbek a művelődési házban vehették át „a város Mikulásától” származó ajándékot. De ezúttal elmaradt az ünnepség, és az édesanyákat arra kérték, lehetőleg egyenként érkezzenek az átadásra. (Fotóink itt készültek – a szerk.)

Vazsita Eszter és lánya, Borbála | Fotó: NHK

Egy miskolci óvodában az udvaron várta a Mikulás a kicsiket, akik a kedvéért szép ruhába öltöztek, és ünnepi dalokat énekeltek. A csoportszobát saját alkotásaikkal díszítették, hiszen a Mikulás mindent lát, így biztosan ezt is figyelemmel kísérte – tudtuk meg a négy és fél éves Majától.

Matteót és családját minden évben otthonában látogatja meg a Mikulás, akit a nagypapa személyesít meg. Ezt már a négyéves kisfiú is sejti, de biztos benne, hogy létezik az „Igazi” is, akinek vannak segítői, mint például az ő nagypapája. Egyébként ilyenkor szoktak mesejátékokra is járni, idén ez elmarad – avatott be Matteó édesanyja. Márkot a Mikulás nem igazán hozza lázba, inkább a karácsonyt várja.

Ő a kettőt nem különíti el, hiszen sok külföldi mesében és könyvben karácsonykor jön a Mikulás. De természetesen a csomagnak örül, ami otthon a teraszajtóban szokta várni – mesélte a kis ovisról az édesapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában