vásár

2020.10.05. 08:30

Régiség volt, maszk csak elvétve

Az árusok és a vásárlók úgy gondolják, a szabadban nincsenek veszélyben.

Hegyi Erika

Fotó:

Bár a vasárnap reggeli eső egy kicsit elbizonytalanította az embereket, hogy kimenjenek-e a régiségvásárba, de amint eltűntek a szürke felhők és kisütött a nap, benépesült Miskolc főutcája. A koronavírus-járvány miatt erre a rendezvényre is más szabályok vonatkoznak, mint minden egyéb közösségi programra, de úgy tűnt, ez az árusokat és a vásárlókat nem nagyon érdekelte. Pedig a főutca több pontján is sárga táblák figyelmeztettek, hogy a szájmaszk használata a vásározóknak ajánlott, a vásárlóktól pedig kérik a maszk használatát és a másfél méteres távolságtartást. Ezenkívül kézfertőtlenítőt is kihelyeztek a főutcára. Maszkot azonban csak elvétve láttunk egy-egy emberen, a távolságtartás pedig szinte lehetetlen volt a vásár jellegéből adódóan.

A zsebében

Egy-két nézelődővel szóba elegyedtünk. A 60 éves Beregi Lajos rendszeres látogatója a régiségvásárnak, mint mondta, régi könyveket és képeslapokat keres. Olykor, ha megtetszik neki, megvásárol egy-egy festményt is. Szájmaszk azonban rajta sem volt.

- Bár itt van a zsebemben a maszk, de úgy gondolom, hogy szabad téren nem vagyok veszélyben. Rádásul fúj a szél, remélem, a vírusokat is elfújja. A távolságtartás is nehéz a keskeny főutcán. Félek ugyan a vírus okozta betegségtől, de nem gondolnám, hogy itt fogom elkapni – fogalmazott Lajos.

Tóth Erzsébet Debrecenben lakik. A hétvégére hazalátogatott a szüleihez, és gondolta, ha már itt van, körülnéz a régiségvásárban. Nagyon régen volt már erre alkalma. Ő is könyveket keres, a Búvár Zsebkönyvek sorozatot szeretné összegyűjteni. Maszkot ő sem vett föl, mert mint mondta, véleménye szerint szabad téren ez nem indokolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában