nyílt nap

2020.10.18. 12:00

Online programokkal várták az iskolásokat

Az elsősorban középiskolások számára szervezett nyílt nap a Miskolci Egyetemen élőben nézhető és interaktív volt.

Apagyi Beáta

A Miskolci Egyetem főbejárata 20200514 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Miskolci egyetem.

Fotó: Bujdos Tibor

Az esemény célja, hogy megkönnyítse a továbbtanulás előtt álló diákok helyzetét és ízelítőt adjon az egyetemi életből. A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, valamint az Avasi Gimnázium diákjai suliidőben csatlakozhattak a nyílt nap adásához.

Információk és nyeremények

A hét kar, valamint az egyetlen intézet is bemutatkozott dékánjaik által, hangulatvideókkal prezentálták az egyes karokon folyó tevékenységeket. Szó esett még duális képzésekről, a selmeci diákhagyományokról, az Erasmus mobilitási programról és a hozzá szorosan kapcsolódó nyelvtanulási lehetőségekről. Továbbá játékokkal színesítették a programsorozatot, a legügyesebbek értékes ajándékokat nyerhettek.

Az egyórás műsor alatt aktív volt az egyetem hivatalos Instagram-, illetve Facebook-profilja. A résztvevők nem csak most, hanem minden szerdán feltehetik kérdéseiket az őket foglalkoztató témákkal kapcsolatban az oldalakon. Ezekre rendszerint az egyetem megbízott munkatársai válaszolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában