Beruházás

2020.10.04. 09:30

Méltó körülmények között

Megújult a fogorvosi rendelő és a polgármesteri hivatal Tiszakarádon.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Átadták az új fogorvosi rendelőt, valamint az önkormányzat felújított épületét Tiszakarádon. Mindkét beruházás pályázati forrásból valósult meg – közölte az átadási ünnepség után az Északkal Karászi Zoltán, a bodrogközi település polgármestere.

A rendelő korszerűsítéséhez azért kellett hozzákezdeniük, mert elavult a berendezés és a műszerállomány is, ezért pályáztak a felújításra. A másik indok a helyi emberek színvonalas fogászati kiszolgálása volt, röntgenkészüléket is sikerült beszerezniük.

A másik beruházásról szólva kifejtette: a polgármesteri hivatalt az 1980-as években építették, azóta az épület elavult, cserére érett a tetőszerkezet, kívül-belül felújításra szorult. Most már méltó körülmények között dolgoznak a munkatársaik és fogadhatják az ügyintézésre érkezőket – tette hozzá Karászi Zoltán.

Elmondta azt is: már jelenleg is vannak megnyert pályázataik, vagyis tovább folytatják a település fejlesztését. Ezek között említette a közterületek biztonságát szolgáló kamerarendszert, a sportpályát és a bölcsődét. Ugyancsak nyertek támogatást a helyi művelődési ház belső felújítására, óvodai eszközök beszerzésére, a több évig tartó, úgynevezett szegregáció felszámolását célzó pályázatukon pedig – egyebek mellett – nyolc lakás felújítását tudják majd megoldani. Amennyiben idén mindezt sikerül kivitelezniük, összesen egymilliárd forint körüli beruházást tudnak elvégezni Tiszakarádon – közölte a polgármester. Ezenfelül egy vállalkozás kétszázmillió forintos munkahelyteremtő fejlesztést hajt végre a településen – tette hozzá.

Hatékony pályázati munka

A felújításon átesett két épületet dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője adta át, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy Tiszakarádon, valamint a hozzá hasonló településeken minden beruházás a közösség életképességét, lakosságmegtartó erejét növeli.

A fogorvosi rendelőre elköltött, mintegy 50 millió forint jelentősen javítja a helyi egészségügyi körülményeket. Mint kiemelte, a pályázat megvalósításában sokan közreműködtek, és egy bodrogközi vállalkozás végezhette el a munkát, így a pénz kétszeresen is a térségben hasznosult.

Szintén fontosnak nevezte a helyi közigazgatás körülményeinek javulását is, amely közel negyvenmillió forintból valósult meg. A beruházás eredményeként az energetikai fejlesztések révén olcsóbb is lett az épület működtetése.

Az országgyűlési képviselő beszélt arról is, hogy a tiszakarádi önkormányzat nagyon aktív a pályázatok terén. Ennek, valamint a rendelkezésükre álló lehetőségeknek köszönhetően a település nehéz helyzete ellenére rendezett középületeket és környezetet tapasztal, aki megfordul náluk. Kiemelte azt is, hogy az utóbbi években mintegy négymilliárd forintnyi pályázati támogatást használtak fel a helyiek, és vállalkozókkal elkezdett sikeres együttműködés eredményeként közel kétszáz piaci alapon működő munkahelyet sikerült teremteni a bodrogközi településen.

(A borítóképen: A megújult fogorvosi rendelőben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában