futballélet

2020.10.07. 16:00

Ismét rúgják a bőrt Boldván

Majd tizenkét év után szeretnének ismét a körzeti bajnokságban szerepelni a csapattal.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

Összefogással, na és persze egy lelkes, szívvel, lélekkel az ügy élére álló vezetővel 11 év után újra életet leheltek a futballéletbe Boldván. A kezdeményezést mindenki szívesen fogadta, a cél az, hogy a következő ősszel már egyesületként indíthassanak nagycsapatot a bajnokságba, és minél több korosztályban működjön az utánpótlás is.

A futballéletnek jelenleg Sipos László a motorja Boldván, aki annak idején maga is rúgta a bőrt több osztályban. Helyben kezdett gyerekként focizni, majd jött a Nyékládháza, a Borsod Volán vagy éppen a Bőcs, de a boldvai focitól soha nem szakadt el, edzősködött is egy fél évet a csapat mellett.

Közösségépítő szerep

– Gyerekkoromban, a nyolcvanas évek elején nagyon sokan jártak ki focizni, akkor ez volt a fő sportolási, kikapcsolódási lehetőség a településen. Mindenki kijárt a mérkőzésekre, jó felnőttcsapat volt, összetartó, volt ificsapat is. Szurkolótábora volt a csapatnak, mindenki járt az idegenbeli meccsekre is busszal, vagy ha közel volt, akkor kerékpárral. Én édesapámmal kezdtem már gyerekként kijárni, ebbe nőttem bele, igazi közösségépítő szerepe volt a focinak. Sajnos nemcsak Boldván, de nagyon sok környező településen is megszűnt a csapat – eleveníti fel az emlékeket László.

Mint mondja, amióta megszűnt a futballélet, azóta tervezte, hogy valamilyen módon részt vegyen az újraindításban, közben gyerekeket edzett, jelenleg is a boldvai mellett a sajóbábonyi csapat U17-es és U19-es utánpótláscsapatait edzi. Felvette a kapcsolatot a település vezetésével is, de sokan mások is szerették volna, hogy történjen valami, és támogatták az indulást. Így végül 2019 elején belevágott, és meghirdette az első összejövetelt, aminek nagyon pozitív volt a visszajelzése, így hamar jött a második, majd sorban a többi is. Kisebbek és nagyobbak, fiúk és lányok is érkeztek a hétvégi alkalmakra, így hamar kialakult több korosztály is, amelyeket külön időpontokban hívott László a pályára. Sőt! A régi nagycsapat tagjai is nagy örömmel jöttek, és az öregfiúk is minden hétvégén edzenek.

Volt már kispályás bajnokság

A településen van műfüves pálya, ami nagyon kedvelt a fiatalok között, de a nagypálya is rendelkezésre állt, amit több közös, bográcsolós, kalákás találkozó keretében sikerült rendbe tenni a környékével és a kiszolgálóépületekkel együtt, amiben nagy segítség volt Nyíri Zsolt, aki még pályavonalazó berendezést is készített. Tavaly ősszel már kispályás labdarúgó-bajnokságot is szerveztek, az idei év elejétől pedig edzőmeccseket is szerveznek a nagycsapatnak, és sűrűbb edzést kezdtek vezényelni. A járványhelyzet sajnos megakasztotta egy kicsit a fejlődést, de Sipos László így is bizakodik.

– Nagyon szeretem a falumat, és azt a közösséget, közösségépítést szeretném továbbvinni, ami korábban is létezett a futball körül. Ha szintet akarunk lépni és indulni jövőre a megyei harmadosztályban, akkor még jobban kell szervezni az egészet, amihez edzőtársakra és még további segítségre is szükségem lesz. Tervben vagy egy jótékonysági bál is, és egyenként is le kell ülni azokkal, akik komolyan szeretnének focizni és részt venni a dologban. Sok tehetséges fiatal van vidéken, akik nem jutnak el az akadémiákra, egyesületi szinten szeretném a tehetséges roma, hátrányos helyzetű gyerekeket felkutatni, célom a roma–magyar együttélést is javítani, mert ez Boldván nagyon jól működik. Jó úton járunk, az önkormányzat segítségét nem lehet eléggé megköszönni, amiben csak tudnak segítenek, mellettünk állnak. Keressük a támogatókat, pályázati lehetőségeket, Varbónak is köszönettel tartozunk, mert a Bozsik-programosokat ők edzik, biztosítják a program hátterét U9 és U13 korosztályban, amíg helyben nem épül ki a rendszer – tette hozzá László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában