vetélkedő

2020.10.03. 18:00

Egy családi autó a tét

Szombaton rendezték Miskolcon a „Közlekedik a család” vetélkedő megyei fordulóját.

Hegyi Erika

Fotó: Kozma István

Épp a bűnmegelőzési tesztet töltötte ki a Dukai család, amikor a miskolci Skoda Autószalonhoz értünk szombat délelőtt. Itt rendezték ugyanis a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei fordulóját. A családoknak nem volt könnyű dolguk, hiszen elméleti és ügyességi feladatokban is remekelniük kellett. Igyekezett mindenki a legjobb formáját hozni, hiszen a tét nem kevés, az országos döntő fődíja egy Skoda Scala személygépkocsi lesz.

Dukai György két gyermekével és feleségére érkezett a megméretésre.

– Minden évben eljövünk, mert szeretnénk felfrissíteni a KRESZ-tudásunkat , a gyerekeinket pedig szeretnénk felelősségteljes közlekedésre nevelni. Fontos, hogy ők is minél jobban megtanulják a rájuk vonatkozó szabályokat. A hétköznapi életben sokat biciklizünk, ez jó alkalom a biztonságos közlekedés gyakorlására, a KRESZ-táblák jelentésének megtanulására – sorolja az édesapa.

Majd elmeséli, hogy az imént épp a bűnmegelőzési tesztlapot töltötték ki. Hat kérdés volt, 3-3 válasz közül kellett választaniuk. Az egyik kérdés épp a manapság oly sokat emlegetett unokás csalókról szólt. A végén kaptak egy kódot, amit beütöttek egy kis szerkezetbe, és ha helyes volt a válasz, akkor megszólalt sziréna. Az övék is hangosan visított, tehát kiválóan dolgoztak.

György nagyfia, Balázs hozzáteszi: az iskolában is tanulnak a közlekedésről és a bűnmegelőzésről. Nem egyszer mentek már el hozzájuk rendőrök, és ők is ellátogattak a rendőrségre, ahol KRESZ-feladatlapot tölthettek ki.

Balázs egyébként szinte hiba nélkül teljesítette kerékpárjával az akadálypályát.

A fődíjért jöttek

Bent, az autószalonban egy másik családdal találkoztunk. Kovács Tímea 3 fiával érkezett a vetélkedőre. Épp a KRESZ-tábla-felismerő állomáson végeztek. Tímeától megtudtuk, nagyon szeretnék megnyerni a fődíjat, igazából ezért jöttek.

– Eddig kitöltöttünk egy tesztlapot, nem mondom, hogy könnyű volt, de többé-kevesebb sikerrel azért megoldottuk. Túl vagyunk az elsősegélynyújtási feladaton, azt szintén jól ment. Aztán jött a kirakó és a táblafelismerés. Az ügyességi feladatok még most következnek. A gyerekeknek nagyon tetszik az egész, örülünk, hogy itt lehetünk – fogalmazott az édesanya.

Nagyfia, Simon Martin azt hangsúlyozta, hogy a gyerekeknek még nem kell tudniuk minden közlekedési szabályt, de ami a gyalogosokra és a kerékpárosokra vonatkozik, azt mindenképpen.

Elméletben és gyakorlatban

A verseny főszervezője, dr. Lovassyné Németh Mária rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára az Északnak elmondta: a megyei fordulóból a legjobb család jut az országos döntőbe. Ezúttal 6 feladatot kellett teljesíteniük. Három tesztet írtak ( KRESZ, elsősegély, kerékpáros totó), majd ügyességi feladatok következtek, egy vezetéstechnikai és egy kerékpáros. De a bűnmegelőzési állomáson is helyt kellett állniuk a családoknak.

A megyei fordulót végül a tiszaújvárosi Venglocz család nyerte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában