élő közvetítés

2020.10.29. 09:00

A miskolci közgyűlés októberi ülése

Csütörtök reggel 9 órakor kezdődött Miskolc város közgyűlési ülése.

Forrás: ÉM

Az önkormányzati képviselők a tervek szerint hat előterjesztést tárgyalnak, plusz kettőt pedig sürgősséggel tűztek napirendre. Ez utóbbiak a Fidesz-KDNP képviselőcsoport indítványai. Két további előterjesztést zárt ülésen tárgyal a miskolci testület.

A tanácskozást a koronavírus-járványhelyzet miatt elrendelt védelmi intézkedések maximális betartásával rendezik meg, ezért a teremben csak a közgyűlés tagjai és a sajtó képviselői tartózkodhatnak, az érdeklődők egy külön teremben, kivetítőn kísérhetik figyelemmel a testület munkáját.

13:50

Közérdekű bejelentések:

Hegedűs Andrea (Velünk a Város): Hol vannak a Fidesz országgyűlési képviselők a választókerületekből? Hol van a volt polgármester? Hol van a volt jegyző? Az Y-híddal kapcsolatosan részletes tájékoztatást várnának a miskolciak, veti fel. Az ott lakók nem tehetik fel a kérdéseiket a befektető cégnek. Előkészítetlen a beruházás. Mikor fogják továbbítani a felvetett kérdéseket az illetékeseknek?

Az egyéves munkájukról ők maguk pedig tájékoztatják a miskolciakat, ígéri.

Deák Bárdos Mihály (Fidesz): A tíz éve átadott sportcsarnokon a sporthírességek fala hiányos, sok kiváló eredményt elért sportoló neve nem szerepel rajta.

Pakusza Zoltán (Mi hazánk): a perecesi főút rossz állapotát említi, tele van kátyúval. Mellékutcák is vannak hasonlók, van, ahol a lakók maguk oldották meg a kátyúzást. Sok a rendezetlen porta a környéken.

Osztályvezetői válasz: valami tartalék még van a költségvetésben. Nagyobb utakra még lesz pénz, a kicsikre biztosan nem.

Borkuti László (Velünk a Város): görömbölyi problémát említ: nagy esőzések során a Lakatos utcát elárasztja a szennyvíz. A MiVízzel jövő héten tárgyal, de segítséget kér a városüzemeltetési osztálytól. Mi lesz az adventi vásárral? Kérdezi.

Bazin Levente (Velünk a város): Fogadjon örökbe egy óvodaudvart kezdeményezés során több óvoda játszóeszközei újulhattak meg. Perecesen 6 millióból megújult az óvoda tetőszerkezete. A veszélyes játszóeszközöket eltávolították.

Nagy Ákos (Fidesz): rendészeti vezető megválasztásának anomáliáiról beszél. Határozott lépéseket vár a megválasztott új vezetőtől.

Molnár Péter (KDNP): miskolciak panaszkodnak, hogy milyen korlátozásokkal járt az Y híd beruházás. A Kistokaj, Szirma irányába menők vagy onnan érkezők panaszkodnak, hogy az útszakasz nagy kátyúkkal van tele. A kátyúzást ott azonnal el kellene végezni.

Veres Pál: az elkerülő utak biztosítása a kivitelező feladata lenne. A város vezetésével tárgyalások folynak, így lesz megoldás az ügyben. Alaposabban fel tudtunk volna készülni, ha hamarabb kapunk információt az ütemezésről. 2021 áprilisának végén lezárják a teljes hidat, erről most kaptunk tájékoztatást, bízom, hogy addig találunk megoldást.

Hollósy András (KDNP): közleményt küldtek a Kommunikációs Kht.-nek, de nem közölték. A Meseország könyv kapcsán adtak ki közleményt, ez nem jelent meg, így most felolvassa. Szeretné betiltatni az óvodákban ezek olvasását, ebben kéri Veres Pál polgármester segítségét.

Veres Pál bejelenti, november 4., közös megemlékezésre hívja a közgyűlés összes tagját. Az ülést bezárja.

13:15

Így döntöttek a képviselők:

1. Javaslat az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és a többletszolgáltatásért fizetendő díj mértékéről szóló rendelet módosítására. 25,0,0 (igen, nem, tartózkodás)

2. Javaslat az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendeletének módosítására törzsvagyonból való kivonás tárgyából (17,8,0)

3. Előterjesztés Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítása (25,0,0)

4. Javaslat Miskolc turizmusfejlesztési stratégiájának elfogadására- 2020-tól 2030-ig (17,7,1)

5. Javaslat a közgyűlés állandó bizottságaival kapcsolatos döntések meghozatalára, további tanácsnok megválasztására

Hat állandó bizottságot határozott meg megalakulásakor szervezeti és működési szabályzatában a közgyűlés. (Korábban döntöttek)

6. Javaslat a közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

A polgármester bizonyos ügyekben dönthet a közgyűlés két ülése közötti időszakban, ezek utólagos jóváhagyását kéri az előterjesztésben a képviselőktől. (17,7,1)

Sürgősségik:

Javaslat pályázat benyújtására a „Települési önkormányzatok számára az illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatására 2020.” – című pályázati kiírásra vonatkozóan (25,0,0)

Javaslat a Miskolc, Nagy Imre utcában elhelyezkedő ingatlanok elidegenítésére (17,8,0)

Javaslat ingatlangazdálkodási döntések meghozatalára, valamint a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására (első határozati javaslat: 17,7,1) (második hat. javaslat: 18, 7, 0) rendelettervezet: 17,7, 1

Javaslat ingatlanhasználat biztosítására a Csillagpont Rádió Alapítvány javára. (25, 0, 0)

12:55

5. napirendi pont:

Javaslat ingatlanhasználat biztosítására a Csillagpont Rádió Alapítvány javára.

Nincs hozzászólás, így a vitát lezárja.

Zárt ülés következik.

12:50

Javaslat ingatlangazdálkodási döntések meghozatalára, valamint a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

Halmai Gyula: Az ingatlangazdálkodási stratégia keretében legutóbb a lakások bérleti díjának emeléséről döntöttek. Akik nem tudják megfizetni, azok szociális lakbértámogatáshoz juthatnak. A korábbi döntést szakmai előkészítő munka követte, és készült egy szociális szempontú rendeletmódosítás a támogatás igénybevételéről. A befolyó plusz lakbér 50 százalékát visszaforgatnák szociális célra.

Emellett a rendeletmódosítás arra is kitér, hogy 742 bérlőt kiértesítettek, hogy megvásárolhatják önkormányzati lakásukat, több mint 200-an élnének a lehetőséggel, erről is döntene most a közgyűlés.

Mokrai Mihály (Velünk a Város): azokat segíteni kell, akik szociálisan rászorultak, ezért támogatja az előterjesztést.

Soós Attila (Fidesz): legnagyobb arányú lakbéremelésről döntött a közgyűlés legutóbb. 50, 100 százalékos lakbéremelésről van szó. Ez teljes szociális érzéketlenség, és a joggal való visszaélés kérdését is felveti ez a korábbi döntés. A járvány megterhelte a háztartásokat, ezért is igazságtalan a bérlőkkel szemben, nem véletlen a felháborodás a lakosok részéről. Előkészítetlen volt ez az előterjesztés. Ezt a tervet más forrásokból is lehetne finanszírozni, nem a befolyó lakbér terhére. Szerinte a mostani előterjesztés előkészítetlen, a korábbi döntést kellene inkább visszavonni. Semmilyen formában nem támogatják az előterjesztést.

Szopkó Tibor (Velünk a Város): augusztusban arra tett ígéretet a városvezetés, hogy rendbe teszi az ingatlangazdálkodást. Arra is ígéretet tett, hogy a rászorultak támogatást kapnak. De csak a rászorulók, nem mindenki. Erről szól most ez az előterjesztés. A korábbi javaslat szociális lábáról kell most dönteni.

Varga Andrea alpolgármester kér szót. Tényszerű adatokat ismertet. 70 ezer háztartás, ebből 4800 önkormányzati bérlakás, 600 beköltözhetetlen. Aki ma bérlakásban lakik, támogatott lakhatásban részesül. A lakbéremelés 1400 lakást érint. Rászorultsági alapon kiegészítik, de csak így. Számokat említ. Belvárosi 55 négyzetméteres lakás: 26900 forint volt, ez lesz 37950 lesz. Lakbértámogatással: 7500 forint is lehet a támogatás. Piaci áron egy ilyen lakás bérleti ára 120 ezer forint.

Nagy Ákos (Fidesz): előkészítetlen a lakbéremelés.

Fodor Zoltán (Velünk a Város): a szociális bizottság elnökeként utánajárt, vannak-e üres lakások. Vannak, de olyan állapotban vannak, hogy így nem kiadhatók. De nincs pénz a felújításukra, a holdingnál nem maradt rá. Az előző városvezetés nem emelt semmit, de így nem maradt pénz semmire. A bérlakás jóval olcsóbb volt, mint piaci alapon, ez így nem volt igazságos. Muszáj volt ezt rendbe tenni. Aki nem tudja megfizetni, ír egy kérvényt, és támogatva lesz.

Szopkó Tibor (Velünk a Város): lemodelleztek jó néhány társasházat, hogy mennyit fognak fizetni, azt láttam, 2-3-4 ezer forinttal nő egyes lakások bérleti terhe. Szerinte a Fidesz is kérte, hogy nyúljanak hozzá az ingatlangazdálkodáshoz.

Simon Gábor (Velünk a Város): 4800 lakás esetén a tulajdonosi jogokat gyakoroljuk a városlakók nevében.

Varga Andrea: még egy fontos adattal kiegészíti a korábban elmondottakat. A minimálbér 23,5 százaléka lesz a lakbér novembertől. A valóban nehéz sorsú embereket viszont valóban támogatják majd.

Molnár Péter (KDNP): drasztikus áremelést szavaztak meg a közgyűlés baloldai képviselői augusztusban, ezt ne felejtsük el. Mi ezt elhibázott döntésnek tartottuk már akkor, és szeptemberben robbant a bomba. „Mi nem keltettünk hangulatot, az önök levei keltettek hangulatot.” A Fidesz-KDNP előterjesztése (amit nem vett napirendre a közgyűlés) az augusztusi döntést szerette volna visszavonatni, most viszont a városvezetés pótcselekvéssel áll elő a mostani előterjesztéssel. Ami nem is tartalmazza, hogy milyen szempontok alapján döntenek majd, hogy kik kaphatnak támogatást. „4800 lakásban élőt most megsarcolt a baloldali városvezetés”.

Simon Gábor (Velünk a Város): Molnár Péter nem olvasta el az előterjesztést, mert amit hiányol, azt tartalmazza az előterjesztés: a feltételeket, hogy ki jogosult a lakbértámogatásokra. A bérlakás még így is jelentősen kedvezőbb árú lesz mint a piaci alapon bérbe vehető ingatlan.

Bartha György felolvassa, hogy pontosan hol olvasható a feltételrendszer az előterjesztésben.

Molnár Péter: ő elolvasta az előterjesztést, hangsúlyozza. De megjegyzi, nagyon durván megsarcolt mindenkit, és most egyeseket felemel. Ebből nem kérünk, jegyzi meg.

12:00

3. sürgősségi napirend:

Javaslat a Miskolc, Nagy Imre utcában elhelyezkedő ingatlanok elidegenítésére

A Bazártömb fejlesztése évek óta megrekedt. A Nagy Imre utcán több önkormányzati ingatlan van, ezeket eredménytelenül hirdeti a város. Most szigorú feltételek mellett, kétfordulós pályázatban szeretnék értékesíteni, hogy fejleszthessék a területet.

Soós Attila (Fidesz): Továbbra is úgy gondolja, a mostani piaci helyzetben nem kellene értékesíteni. De ha már kell, akkor jó lenne tudni, mi a célja az elidegenítésnek. Egy-két kitételre kérdez rá.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: a belváros parkolási helyzete nehézkes. Kérdezi, mivel itt is parkolókat érint a döntés, ezeket hol fogják pótolni.

Simon Gábor (Velünk a Város): Ez a terület egy seb a város szívében, meg kell szüntetni. Voltak kísérletek erre, a Bazártömb kavicsos részéről van szó. A nagyvároshoz ez nem méltó terület. Korábban volt itt egy fejlesztés, parkolóház épült. 2010 óta nem volt folytatás.

Szopkó Tibor (Velünk a Város): ő a terület önkormányzati képviselője. Az előterjesztés célja a fejlesztés. A belváros egyik szégyene ez a terület. De okszerű volt Nagy Ákos felvetése a parkolók kapcsán. A Hősök terén lévő mélygarázs és a Bazártömb mellett lévő parkolóház is kihasználatlan, szóval hely lenne. De megoldandó feladat a belvárosi parkolás rendezése.

Halmai Gyula igazgató válaszol a kérdésekre. Elmondja, a mostani funkció – parkoló – kényszermegoldás. A korábbi, egyszerű értékesítési szándék helyett ez most sokkal szigorúbb lesz. (Visszavásárlási jog, meghiúsulási kötbér, referenciák, építészeti minőség előírása, stb.) Ő is beszél a belvárosi parkolás átalakításának szükségességéről, a jövő szerinte a mélygarázsfejlesztés.

11:50

Sürgősségi előterjesztések

2. Javaslat pályázat benyújtására a „Települési önkormányzatok számára az illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatására 2020.” – című pályázati kiírásra vonatkozóan

100 százalékos támogatásról van szó.

Bazin Levente (Velünk a Város) kér szót. Frakciójuk környezettudatos, szemétszedési akciót szerveznek Deák Bárdos Mihály (Fidesz) képviselővel közösen Lyukóba. A városgazda jelentős összeget fordít az illegális szemét felszámolására, de ez nem elegendő, ezért is fontos az említett pályázat. November 5. a benyújtási határidő.

Deák Bárdos Mihály (Fidesz): elhangzott, az illegális hulladék nagy probléma. Tavaly 160 tonna szemetet vitetett el Lyukóból saját képviselői alapja terhére. Most ez megvalósul majd november 7-én. Szerinte a városban nem mindig hatékony ez a munka, szerinte ezen javítani kell. Sorolja, hol vannak nagyon szemetes területek, támogatja az előterjesztést.

Veres Pál: támogatja ezt a fajta képviselői összefogást.

Bartha György (Velünk a Város): a szemetet Miskolc lakói rakják ki. S nem csak a szegregált területeken élők. Vadkamerát helyeztek ki, megdöbbentő, amit tapasztaltak. Van, aki Miskolc egyik részéről szállítja el a város másik részébe. Volt, hogy büntetést szabtak már ki az ügyben. De változás kell a gondolkodásmódban. Felhívja a figyelmet, hogy a szemétszállító cégnél évente kétszer lehetőség van ingyenesen a hulladék elszállítására, és a hulladékudvarokba is el lehet szállítani a szemetet.

Pakusza Zoltán (Mi hazánk): én is támogatom az előterjesztést. Szorgalmazni kellene, hogy mindenki kösse meg a szemétszállítási szerződést. A rendészek segítsége kell ehhez.

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz): nemcsak a lakótelepeken, a családi házas övezetekben is van arra lehetőség, amit Bartha György képviselő említett. Örül, hogy a kormány támogatja az illegális hulladéklerakó helyek felszámolását. Támogatja az előterjesztést.

Nagy Ákos (Fidesz): a hulladékcsoport felmérése szerint 35 ezer hulladéklerakó van az országban. Szeretné kérni, ha megnyeri a város az összeget, akkor készüljön egy terv, hogy hová, mely területekre kerüljön belőle. Ebben partnerek lesznek.

Veres Pál: arra kéri a képviselőket, mérjék fel, hol vannak ilyen pontok a városban. A képviselők teljes bevonásával történjen meg az elosztás.

11:30

6. napirendi pont:

Javaslat a közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

A polgármester bizonyos ügyekben dönthet a közgyűlés két ülése közötti időszakban, ezek utólagos jóváhagyását kéri az előterjesztésben a képviselőktől.

Például két háziorvosi körzetről döntött, az Access City Award 2021 projektbe való bekapcsolódás, Idősbarát önkormányzati díj pályázatra való jelentkezés, a Joyson Safety System Hungary Kft.-vel kötött támogatási szerződés módosításáról, European City Facility programba való kapcsolódásról, stb.

A bizottságok egyhangúlag támogatják az előterjesztést.

Soós Attila (Fidesz-KDNP): javasolják, az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy miért volt halaszthatatlan a döntés. Szerinte ilyen mennyiségben nem biztos, hogy nem várhatják meg ezek az ügyek a közgyűlés döntését.

Az előterjesztő osztályvezető reagál a kérdésre: ezek majd mindegyike augusztus végére datálható, amikor épp nem ülésezett a közgyűlés, akkor lett vége a karanténnak. Elmagyarázza, melyik döntést mi indokolta, legtöbbjét a covid helyzet.

11:20

5. napirendi pont:

Javaslat a közgyűlés állandó bizottságaival kapcsolatos döntések meghozatalára, további tanácsnok megválasztására

Hat állandó bizottságot határozott meg megalakulásakor szervezeti és működési szabályzatában a közgyűlés.

Most miután Alakszai Zoltán (Fidesz-KDNP) lemondott mandátumáról – ő lett a megyei körmánymegbizott – s mivel a Városgazdálkodási és Üzemeltetési bizottság tagja volt, helyére új tagot kell választani. Bodor Márk, a rendészeti bizottság nem képviselő tagjának megbízatása is megszűnik, őt is pótolni kell. Az előterjesztés az előbbi posztra Bajusz Gábort javasolja (aki egyébként megkapta Alakszai Zoltán korábbi mandátumát is), Bodor Márk helyére Kubonyi Róbertet javasolják.

Tanácsnokot is választanak, mert Alakszai Zoltán 2019 novemberétől koordinációs tanácsnokként is tevékenykedett. A polgármester a posztjára dr. Nagy Ákos képviselőt (Fidesz-KDNP) javasolja.

Nincs hozzászólás az előterjesztéshez.

Szavaznak is a három határozati javaslatról:

1. 24, 0, 0 – elfogadják

2. 25, 0, 0 – elfogadják

3. 25,0,0 – elfogadják

Kubonyi Róbert esküt is tesz a képviselőtestület előtt.

11:15

4. napirendi pont:

Javaslat Miskolc turizmusfejlesztési stratégiájának elfogadására- 2020-tól 2030-ig

Folytatás

Hegedűs Andrea (Velünk a város): ő is hiányolja az építő kritikát.

Orosz Eszter ügyvezető szól még a vitához: minden forrás jelölve van az előterjesztésben. Ha összeollózott lenne, nem lennének benne összefüggések, ok-okozati viszonyok. A bizottsági üléseken szívesen válaszolt volna a kérdésekre, de ezek nem merültek fel. Felmerült, miért 2017-es anyag alapján dolgoztak? Tudják, hangsúlyozta, hogy az országos stratégiát valóban át fogják dolgozni , de mivel az országos ügynökséggel folyamatos egyeztetésben van a MIDMAR, így most aktuális és helytálló, amit a stratégia tartalmaz. A társadalmi egyeztetésekről is beszél, több mint 40 fős kerekasztal beszélgetést folytattak. Mi a nóvum a stratégiában? Olyan megoldásokban gondolkodtak, ami több évtizede fennálló probléma, ezek megoldására fókuszáltak. Költségeket ezekhez hozzárendelni szerinte felelőtlenség lett volna. A következő EU-s költségvetés előtt állunk, még nem tudni részleteket. Az MTÜ-vel állandó egyeztetéseket folytattak, és Kiss János kormánybiztossal is, aki két miskolci fejlesztésért is felelős. Kritikaként merült fel, hogy nincsenek benne hogyanok, de ezt a stratégiába nem lehet beletenni, a konkrétumokat a rövidebb távú cselekvési terveknek kell majd tartalmaznia. A stratégia csak keretrendszert ad ehhez.

11:00

4. napirendi pont:

Javaslat Miskolc turizmusfejlesztési stratégiájának elfogadására 2020-tól 2030-ig

Az előterjesztésről előljáróban Orosz Eszter, a MIDMAR Kft. ügyvezetője online beszél, mivel karanténban van.

Miskolc turizmusfejlesztésének stratégiájáról elmondja, tíz évre, 2030-ig határozza meg Miskolc turizmusfejlesztésének irányvonalát ez az előterjesztés (a mai Észak-Magyarországban erről részletesen írtunk.) A következő tíz év irányvonalát összefoglaló előterjesztés egyébként 215 oldalra rúg, ez tanulmányozható a város honlapján. A stratégia egyébként a következő 10 év legfontosabb turisztikai fejlesztéseként az Avas és a belváros fejlesztésével számol, tíz év múlva pedig azt szeretnék – többek között – elérni, hogy a vendégéjszakák száma a mostaninak másfélszeresére növekedjen.

Borkuti László (Velünk a város) kér szót. Elmondja, nagy hangsúlyt fektettek a szakmai és társadalmi egyeztetésekre, s ezt beépítették a stratégiába. Országos szakmai területről pozitív visszajelzést kaptak, az országos stratégiával összhangban készült a miskolci, hiszen fontos, hogy az országos célokhoz igazodjon a helyi stratégia. Korábbi évek információit, adatait is felhasználták. Jelzi, az elkészült dokumentum 90 százaléka saját termék, szoftveren is keresztülfuttatták, ezzel – bár nem mondja ki – utalt a gazdasági koncepció körüli korábbi botrányra, miszerint arról korábban kiderítették, nagy részben plágium volt.

Soós Attila (Fidesz): abban nem volt, hogy Miskolcnak a turisztika erős potenciálja, kitörési pontja, meghatározhatja Miskolc jövőjét. Ha már szóba került a plágium gondolata, megjegyzi, vannak benne hibák. Az anyag nem szerkeszthető, de ők is átfuttatták a szoftveren. Több komplett bekezdés máshonnan van átvéve forrásjegyzék nélkül. Sorolja, honnan vettek át anyagokat, egész listát olvas fel, még a wikipédiát is. Ebben az anyagban szintén sok a plágium, még a gazdasági stratégiából is átvettek. Szerintük megint csak ollózott anyagról van szó. Hogyan működhet ez egy városban? – teszi fel a kérdést. Szakmai vitát tehát nem tudtak lefolytatni, mondják.

Veres Pál: a szakma alkalmasnak találta, és pozitív visszajelzések érkeztek.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: szép, terjedelmes, olvasás, előremutató anyag, jegyzi meg, de inkább ironikusan. Örül annak, hogy elismeri az előző városvezetés munkáját, és azt, hogy az ágazat szereplőiről is gondoskodni kíván, de szerinte az a baj, hogy csak a szavak szintjén, utal az ülés elején elutasított előterjesztésükre (vendéglátók, taxisok támogatása.) Az önkormányzat aktív pénzügyi részvétele nem érhető tetten a stratégiában. Legnagyobb problémája, hogy szakmai szervezetek is megdicsérték. A Nemzeti Turisztikai Stratégia 2017-ben készült, ezt azóta újra akarják írni, így nem érti, miért ahhoz mérik. Így át kell majd ezt is írni.

Veres Pál: a turisztikai ügynökség megvalósíthatósági tanulmányt finanszíroz majd: ez is utal, hogy támogatják az előterjesztést.

Szopkó Róbert (Velünk a város): fél évig készült a stratégia, nem értik, miért csak a kötekedés az összes reakció az ellenzék részéről. Érdemi módosító javaslat miért nem hangzik el? Miért nem jó nekik, amikor a szakma is támogatja?

Kopcsó Gábor képviselő kér szót: elismeréssel adózik a készítője felé. Komoly, összeszedett, átfogó kutatómunka előzte meg. Apró kritikával él: formátuma nem tetszik neki. De szerinte túl sok újat nem mond az előterjesztés.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: az elmúlt években Miskolc turizmusa dinamikusan fejlődött. Örülnek, hogy az előterjesztés ezt elismeri. De hiányolja, hogy nem egyértelmű, kik vettek részt az elkészítésében. Vajon részt vettek-e benne miskolci turisztikai irodák, a turizmusból élők, az ő véleményeik, meglátásaik mennyire vannak benne az anyagban? Ezt nem érzik, hogy benne lenne. S az sem jött le számára, hogy mi benne az új, előremutató? Mivel szeretnék elérni, hogy a turisták több napot töltsenek el itt, mint eddig? hogyan próbáljuk meg végigvezetni őket ezeken a pontokon? Hogyan próbálják ezt elérni? Emellett megdöbbenéssel tapasztalták, hogy nem vették napirendre a korábban is említett javaslatukat, ami arra irányult, hogy az ágazat költségeit csökkentsék a koronavírus járvány miatt.

Veres Pál: széles társadalmi körben ismertették az előterjesztést, ő maga is részt vett ezen az eseményen, véleményeztették. Megjegyzi: ez egy stratégiai program, a konkrét intézkedések, tervek később történnek meg.

Soós Attila (Fidesz): önök előállítottak egy finom csokoládét, amihez a kakaópor romlott. nem kerülhető el, hogy olyan anyagokat használtak, amik nem önálló gondolatok. „Nekünk ez már nem fér bele”. Emellett a legkezelhetetlenebb a formátum, amiben megkapták, így élvezhetetlen.

Szopkó Tibor újra: újra nyomatékosítja, szakmai vitát vártak volna inkább. Molnár Péter szavaira reflektál: a helyi turisztikai szereplők csatlakoztak az elkészítéséhez. Márcsak azért is, mert az előterjesztés készítője a MIDMAR, aminek 25 százaléka az ágazat tagjai.

Bazin Levente (Velünk a város): az előterjesztésben ott a válasz a Molnár Péter által feltett összes kérdésre, mondja. Szerinte az ellenzék nem készült fel szakmailag erre a vitára. Ők nyitottak lettek volna egy munkacsoport létrehozására. A NFÜ (kormánypárti) elfogadta az előterjesztést, a helyiek nem. Akkor kinek van igaza? Nyilván nem a helyieknek, válaszol a saját kérdésére.

Simon Gábor (Velünk a város): Mi az újdonság? Szerinte minden, hiszen az előző városvezetésnek nem volt stratégiája. Ő is a javaslatokat hiányolja az ellenzék részéről. Egyetlen írásbeli javaslat sem érkezett részükről. Megjegyzi, nem vették napirendre a hangulatkeltő javaslatukat. Megmagyarázza, hogy miért: mert ők már adtak az érintetteknek kedvezményeket korábban. Azt is hangsúlyozza, hogy a sajtó is beszámolt azokról társadalmi egyeztetésekről, amiket most hiányol az ellenzék.

Bartha György (Velünk a város): utal arra, hogy az előző ciklusban is képviselő volt, és elmondja, ő nem emlékszik hasonló ívű stratégiára abból az időkből. Az előző városvezetés egy-két korábbi ötletét pedig bevették az anyagba, mert amit jónak találtak, azt át is vették.

Kopcsó Gábor további ötleteket ad a fejlesztésekre, például ajánlja Bánkút fejlesztését.

Molnár Péter (KDNP): jelzi, az ő időszakukban dinamikusan nőtt Miskolcon a turizmus, szerinte ez benne is van az előterjesztésben, s nem érti az őket ért kritikákat. Hiányolja például azt, hogy az egészségturizmussal nem foglaakozik az előterjesztést. Azért nem vettek részt az előterjesztés megírásában, mert nem kaptak meghívást.

Veres Pál: ők elismerik az előző városvezetés munkáját ezen a téren.

Borkuti László (Velünk a város): azt javasolja az ellenzéki képviselőknek, a bizottsági vitákon tehettek volna javaslatot, ez egyszer sem történt meg. Szerinte nem a politikának, hanem a szakmának kell véleményeznie egy ilyen anyagot. A szakma viszont tudja az értékeit.

Nagy Ákos (Fidesz): szó volt az előzetes véleményezésről: szeretné tudni, őket ki és mikor hívta meg erre. Az anyaggal az a baja, lopott cuccal az orgazdák dolgoznak. Amit hiányolnak, bár tudja, ez egy általános koncepció, de nincs benne például, hogy Miskolctapolcán hogy lesz új szálloda.

Bartha György (Velünk a város): volt meghívás, amire nem mentek el. Emlékezetfrissítés céljából mondja.

Molnár Péter: akkor olyan meghívást kaptak, amire nem kaptak anyagot. Amikor kaptak, akkor már részt vettek rajta, mondja.

A vita tovább folytatódik.

9:55

3. napirendi pont:

Előterjesztés Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítása

Erre a döntésre – azaz a terület építési szabályzatának módosítására – a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásnak a Szigeti útra tervezett beruházása miatt van szükség, hogy az építkezés megindulhasson. A projektet nemzetgazdasági szempontból egyébként kiemelt üggyé nyilvánították. Az előterjesztés szerint a rendeletmódosítás elősegíti, hogy egy olyan gazdasági területet alakítsanak ki, amely alapot biztosít, hogy Miskolc korszerű hulladékgazdálkodási szolgáltatást tudjon nyújtani.

A tervezett módosítást társadalmi egyeztetésre benyújtották, de senki nem emelt ellene kifogást.

A bizottságok támogatják az előterjesztést. Vita nincs.

9:50

2. napirendi pont:

Javaslat az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendeletének módosítására törzsvagyonból való kivonás tárgyából

Lényege:

A törzsvagyonba tartozó vagyoni elemek üzleti vagyonba történő áthelyezése, átminősítése rendelet formában történhet meg. Két ingatlanról van szó, mert a Móga János utcában lévő ingatlanra és a hozzá tartozó garázsokra vevő jelentkezett, most a képviselőknek kell döntenie arról, hogy eladhatóvá válhat-e az ingatlan. Az előterjesztés szerint ennek nincs semmi akadálya.

A bizottságok támogatják az előterjesztést.

Soós Attila (Fidesz) képviselő kér szót. Elmondja, frakciójuk minden javaslatot támogat, ami Miskolc gyarapodását, fejlődését szolgálja. De azt a típusú városvezetési politikát, amely megszorításokra, hitelfelvételre irányul, nem támogatják. Azon előterjesztéseket, amelyek vagyon eladására irányulnak, nem támogatják, ez szerintük nem jó irány. Ez az előterjesztés ilyen, főleg, mert nem tudják, milyen célra kell a terület, nincs érdemi indoklás. A város vagyonát elkótyavetyélni nem szabad, ezért is kértek privatizációs stopot, így ezt az előterjesztést nem támogatják.

Simon Gábor (Velünk a város) szerint a szándék egyértelmű. Itt nem eladásról van szó, hanem törzsvagyonból való kivonás. Emögött az ingatlan mögött van egy megközelíthetetlen önkormányzati ingatlan. Ha valaki fejleszteni szeretné, akkor az jobb, mint ami eddig, a területtel az elmúlt tíz évben történt. Az elkótyavetyélést határozattan visszautasítja, szerinte az az előző városvezetésre volt jellemző. Felhívja a befektetők figyelmét, hogy ezekre az ingatlanokra pályázni lehet, versenytárgyalás útján lehet majd az ingatlanokhoz hozzáférni. Ha nem adnának érte megfelelő összeget, akkor piaci ár alatt nem adják el.

Soós Attila (Fidesz) viszontválaszában kifejtette, szerinte az előterjesztés nem erről szólt, jó lett volna, ha mindezt az előterjesztés is tartalmazza.

9:40

1. napirendi pont:

Javaslat az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és a többletszolgáltatásért fizetendő díj mértékéről szóló rendelet módosítására.

Lényege:

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy esküvőt vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését külső helyszínen vagy hivatali munkaidőn kívül tartsanak meg, ennek a szolgáltatásnak azonban ára van, 20-30 ezer forint. Az előterjesztés szerint eddig abban az esetben járt vissza a kifizetett összeg, ha a ceremóniát 60 nappal korábban mondták le, ha a 32. napig, akkor az összeg fele járt vissza. Mivel a járványidőszakban sok esküvőt mondtak le, ezért változtatnak most a rendeleten, miszerint az esküvő előtti 5. napig írásban lemondható az anyakönyvvezető, és a befizetett összeg visszajár.

Az előterjesztéshez Hegedűs Andrea (Velünk a Város) szólt hozzá. Pozitív döntés lenne, mondja, és kéri a képviselők támogatását. Emlékeztet, már korábban csökkentették a külső helyszínek ceremóniái árának díját.

9:30

Elkezdődött Miskolc város közgyűlésének ülése.

Öt sürgősségi indítványt vesznek napirendre az előzetesen jelzett napirendeken kívül, négyet nyílt, egyet zárt ülésen tárgyalnak.

- A Fidesz két korábban bejelentett sürgősségi indítványát nem támogatta, hogy napirendre vegyék.

Az önkormányzati képviselők a tervek szerint hat előterjesztést tárgyalnak, plusz kettőt pedig sürgősséggel tűztek napirendre. Ez utóbbiak a Fidesz-KDNP képviselőcsoport indítványai. Két további előterjesztést zárt ülésen tárgyal a miskolci testület.

Ide kattintva élő közvetítésen nézheti a közgyűlést:

(A videó forrása: ÖTV)

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában