díszburkolat csere

2020.07.07. 07:00

A díszburkolatot díszburkolatra cserélték ki a kerékpárúton

Nagy a felhajtás ezekben a napokban a Zsolcai kapu Búza tér felőli oldalán.

Szaniszló Bálint

Fotó: Ádám János

Mint ismert, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 485 millió forint vissza nem térítendő támogatással még az előző önkormányzati vezetés idején, 2018-ban kezdte meg a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés – Kerékpárút létesítése” című projekt megvalósítását.

A megaprojekt része

A kerékpárral közlekedők egyre szaporodó igényeit teljesíti a város azzal, hogy a Bosch-ipartelep és a belváros között, a Katalin utcával bezárólag kerékpárutat alakít ki. Ez részben kerékpárosnyom felfestésével, részben forgalomtól elválasztott új gyalog- és kerékpárút építésével készül el.

Fotó: Ádám János

A Szentpéteri kapuban futó szakasz munkálatai március elején kezdődtek, és már majdnem az utolsó simításoknál járnak az építők. A város vezetése elkötelezett környezetbarát, ezért a munkálatokkal párhuzamosan faültetésbe kezdett. Az új kerékpárút mentén és annak környezetében a kivágott növények háromszorosának ültetése kezdődött el csütörtökön, így 210 új fa és 109 cserje teszi majd szebbé, zöldebbé a Szentpéteri kaput.

Akadálymentesítés

A kerékpárút Zsolcai kapui szakaszának építésébe némi hiba csúszott. Annak idején úgy alakították ki a kerékpár­út ezen részét, hogy megszüntették az út széli parkolót, és részben annak terhére, másik részben a gyalogjárdából lecsípve jelölték ki a biciklisek útvonalát. Az út szélére ráadásul korlátot helyeztek el, amely ellehetetlenítette az itt működő bolt elérhetőségét. A korlátok egy részét az üzlethelyiség előtt később felszedték, hogy legalább a boltba érkező vásárlók megállhassanak kis időre autójukkal, illetve az áruszállítást is le lehessen bonyolítani.

A napokban azonban újra építők jelentek meg az útszakaszon, és elkezdték felszedni a díszburkolatot. Mint kiderült, azért, mert a meglévő burkolat nem alkalmas kerékpárút céljára, mert a kialakítása nem „akadálymentes”. A burkolatot olyanra cserélik ki, amelyen akadálytalanul gördülhet majd drótszamarak kereke, és esős időben sem válik csúszóssá a felület.

Fotó: Ádám János

Kérdés az, hogy miért kellett idáig várni a munkákkal, mert – feltételezésünk szerint – már az elején sejteni lehetett, hogy a burkolat alkalmatlan kerékpáros közlekedésre. A hírek szerint az út széli korlátot is visszaépítik majd, ami azt jelenti, hogy azon a szakaszon ellehetetlenül a boltok működése.

(A borítóképen: A napokban újra építők jelentek meg a Zsolcai kapunál, és felszedték a burkolatot)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában