Termelői nap

2020.06.24. 14:00

Újra nyitottak a helyi termelők is

A jól megszokott kóstolókkal és színes választékkal várták az Erzsébet – térre a miskolciakat vasárnap.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Ádám János

Az eső sem szegte kedvét azoknak, akik a régóta várt termelői vásáron nézelődtek, vásároltak. Mégis úgy tűnik nem volt akkora érdeklődés, mint azt a helyi termelők megszokhatták.

Igyekszik minden olyan rendezvényen részt venni, amelyen a helyi termelők megjelennek. Egyrészt, mert ebből él, másrészt kapcsolatokat is épít – mondta Ambrus János méhész. Az elmúlt három hónapban, amíg nem voltak rendezvények, hiányoztak neki a találkozások. A régi és új vevőivel folytatott beszélgetések. És nem titkolja, a pénzügyi részét is megérezte, hiszen nem tudott annyi terméket értékesíteni, mint egyébként. Amikor árusít, méz kóstolót is tart minden alkalommal, melyet nagyon kedvelnek a vásárlók. Most azt látja, az emberek mosolyognak, az esős idő ellenére is volt érdeklődés a portéka iránt. De a legutóbbi termelői vásáron, – a járványhelyzet bekövetkezése előtt – sokkal többen voltak, ezt viszont a méhész a vírus számlájára írja. Úgy véli, óvatosak az emberek, a megbetegedéstől való félelem még nem múlt el. János esküszik a propoliszra, azt használja kézfertőtlenítésre, ami egy méhésztől nem is meglepő.

Édesanyjával érkezett a termelői vásárra Berecki Zita zenetanár, aki azt mesélte, neki egyfajta hagyományos szokás ez. Minden alkalommal eljön, egyet sem hagy ki, alig várta, hogy újra legyen. Szereti a hangulatot, ami ezen a vásáron van, a kézműves termékek nagy rajongója. Ötleteket merít, hiszen otthon maga is szeret „barkácsolni”. Tanítványainak rendszeresen készít apró ajándékokat. Mindig vásárol mézet, sajtot, szörpöket. Ezúttal gyógynövényes szereket és mézeskalácsot is választott. Azt vallja, hogy szívesen támogatja a helyi termelőket, mert megbecsüli a munkájukat, ezért kicsit innen, kicsit onnan, mindenkitől igyekszik valamit venni.

Mangalica húsból készült termékeivel minden hasonló rendezvényen ott van a Selyemgubó Szociális Szövetkezet, mondta Bán Tibor tulajdonos. Bár nem a termékek gyártása a fő profiljuk, inkább tőkehúst értékesítenek, de ez egy jó lehetőség a vevőkkel való közvetlen találkozásra. A miskolci, a környéken az egyik legjobban szervezett és legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvény – hangsúlyozta. Az elmúlt három hónap nekik is nagyon nehéz volt, komoly kiesésük volt abból, hogy az éttermek, szállodák nem rendeltek tőlük húst. A piacuk 80 százaléka egyik pillanatról a másikra eltűnt. Sikerült azonban túlélni a nehézségeket. Azt látja ő is, hogy az emberek visszafogottan vásárolnak, a jól ismert ízeket, termékeket keresik és kisebb mennyiséget visznek. Bizonytalanok, nem tudják mi jöhet még, mire kell a pénzüket tartalékolni, hiszen a járvány miatt sok mindenki került nehéz anyagi helyzetbe. Tudomásul kell venni, hogy átalakultak a vásárlói szokások és ehhez kell alkalmazkodni – fogalmazott Tibor.

(A borítóképen: Lassan újraéled a helyi termelők piaca is. A miskolci termelői nap forgalma ezt tükrözi)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában