Boldogkőújfalu

2020.05.22. 19:30

Nem engedik el a kezüket

Gyermekeknek nyújt kapaszkodót az Ökumenikus Segélyszervezet.

Fekete Daniel / MÖS

Forrás: Ökomenikus Segélyszervezet

Attila és felesége 4 kisebb gyermeket nevel: a 15 éves Kristófot, a 11 éves Gergőt, a 4 éves Attilát és a 3 éves Ritát. Az édesanya nagyon szeretett volna újra munkába állni, azonban a járványhelyzet miatt nem kapott állást. A hatfős család fenntartásához az apuka havi 100 ezer forintos keresete nagyon kevés, ezért fordultak az Ökumenikus Segélyszervezethez támogatásért.

Segítség a fejlesztőházban

Sok Attiláékhoz hasonló helyzetbe került család keresi fel most a segélyszervezetet és kér segítséget a rendkívüli időszak átvészeléséhez. Szegény körülmények között nevelkednek például annak a boldogkőújfalui családnak a gyermekei, akik állandó látogatói a helyi Jelenlét Pont fejlesztőháznak. A legidősebb lány, Ágota három tantárgyból is korrepetálásra szorul, ugyanis a feladatok értelmezésében sajnos szülei sem tudnak segíteni. A 12 éves Mária aktív tagja a gyerekfoglalkozásoknak, melyek sokat segítenek figyelem-, és viselkedészavarának kezelésében. A legkisebb lány, Melissza a foglalkozások hatására egyre jobban teljesít az iskolában, és sorra kapja az ötösöket.

A tanulásban és a felzárkózásban segítséget nyújtó intézményekben nagyon sok, a három lánytestvérhez hasonló gyermek van, akiknek kapaszkodót nyújtva nemcsak a tanulásban, de a felhőtlen gyermekkorra való esély megteremtésében is segítenek az ökumenikusok.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programjának keretében 13 intézményének bevonásával biztosít rendszeres foglalkozásokat 2000 gyermek számára országszerte (Miskolc, Szolnok, Orosháza, Kaposvár, Kastélyosdombó, Szendrő, Olaszliszka, Sátoraljaújhely, Budapest, Boldogkőújfalu, Vizsoly, Sopron, Debrecen). A program olyan gyermekeknek kínál valódi esélyt a felzárkózásra, akik a szegénység, bántalmazás vagy egyéb krízishelyzet miatt jelentős hátrányt szenvednek mindennapjaikban.

A Kapaszkodó programban részt vevő gyermekekkel fejlesztőfoglalkozások, élményprogramok keretében foglalkoznak, illetve akiknél szükséges, ott ingyenes egyéni fejlesztésre is lehetőséget kínál a segélyszervezet. A felzárkózást segítő fejlesztőfoglalkozásokon és közösségi programokon túl évente több ezer nélkülöző gyermek kap kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy iskolaszer formájában is az Ökumenikus Segélyszervezettől.

Tartották a kapcsolatot

Idén is, immáron hetedik éve hirdették meg a tavaszi Felhőtlen gyermekkor kampányt, és arra kérnek mindenkit, hogy csatlakozzon a www.segelyszervezet.hu oldalon támogatható pénzadománygyűjtés célkitűzéseihez.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, a járvány minden intézményük életét felbolygatta, és rendkívüli kihívások elé állította a munkatársakat. A segélyszervezet a koronavírus-járvány alatt sem engedte el a gyermekek kezét: a közösségi programok felfüggesztése idején a munkatársak telefonon, illetve online tartottak folyamatos kapcsolatot a családokkal, sok esetben személyes érintkezés nélküli adományátadással juttatták el a támogatást a rászorulóknak.

(A borítóképen: Fejlesztőfoglalkozásokat is tartanak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában